Idén alacsonyabbra helyezték a mércét

-KÉZILABDA-

Sütõ-Nagy Zsolt
2004. 01. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar női kézilabda-válogatottért szorított néhány héttel ezelőtt az ország a horvátországi Európa-bajnokság során, szombaton viszont már megkezdődik a klubcsapatok nemzetközi sorozata. Elsőként a Ferencváros lép pályára a Bajnokok Ligájában, míg a másik magyar BL-résztvevő, a Dunaferr csupán kedden játszik, mert a házigazda német Trier teremgondok miatt csak ekkor tudja fogadni.
Az FTC a D csoportban a spanyol bajnok Elda Prestigiót fogadja a Népligetben (18, Sport1). Az FTC-ben Barna Éva térdoperációja miatt januárban nem léphet pályára, rajta kívül viszont mindenkire számíthat Németh András vezető. A szakember roppant óvatos, s a csapat nyári átalakulása miatt a szokottnál alacsonyabbra helyezte a mércét.
– Nehéz lenne megmondani, mire lehet képes ebben a mezőnyben ez a fiatal, rutintalan csapat. A spanyol bajnok ellen még hazai pályán sem mehetünk biztosra, hiszen a világbajnokságon ötödik helyet szerző válogatottból többen is szerepelnek az együttesben. Számunkra a legfontosabb az volt, hogy továbbjussunk a selejtezőből. Persze ha már a BL-ben játszhatunk, nem elégedhetünk meg enynyivel, s legalább a KEK-szereplést jelentő harmadik helyet feltétlenül szeretnénk elérni. A negyeddöntőt érő második helyhez feltétlenül bravúrra lenne szükség, hiszen a norvég Larvik ugyancsak komoly játékerőt képvisel. Az első kör után már mi is okosabbak leszünk.
Az európai szövetség jelentősen átalakította erre az évadra a BL-sorozatot, s így a csoportmérkőzések után a negyeddöntőbe kerülő első és második helyezett csapat mellett a csoportharmadikok átkerülnek a KEK-be a legjobb nyolc közé.
Az FTC a D csoportban az Elda Prestigio mellett a norvég Larvik HK-val és a lengyel Bystrzyca Lublinnal veszi fel a versenyt, míg az A csoportban a Dunaferr, a Trier, a spanyol L’Eliana Valencia és az orosz Lada Toljatti indul. Bár a Dunaferr pillanatnyilag jobb játékosállománnyal rendelkezik, mint az FTC, ebből a négyesből sem lesz egyszerű a negyeddöntőbe jutás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.