Játék – óvó gátakkal

-FALLABDA-

Amler Zoltán
2004. 01. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelentősen később, mint szerették volna, de végre elkészült: a Római Teniszakadémián átadták a minden igényt kielégítő, nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas fallabdacentrumot, amelyben öt pályán püfölhetik a labdát.
„Az átadás eredetileg 2002 szeptemberében lett volna esedékes, ám az akkori árvíz a szellőzőberendezésen keresztül utat tört magának a helyiségbe, így voltaképpen mindent újra kellett kezdenünk – mondta a tegnapi sajtótájékoztatón Márki Jenő, a létesítmény igazgatója, aki hozzátette: hazánkban egyedinek számító, különlegesen vakolt fallal, térdkímélő padlóval, minőségi üveggel várjuk az érdeklődőket.”
A ma nyíló centrumban kedvezményekkel várják a sportolni vágyókat: két héten keresztül fejenkénti 1500 Ft befizetésével három napig korlátlanul űzheti bárki a mindinkább népszerű sportot. „Gondoltunk a diákokra, számukra később is kedvezményes árakat biztosítunk, hogy minél többen látogathassanak el hozzánk” – jelentette ki Márki, aki azt is elmondta, hogy folyamatosan bővül a sportcentrum, hamarosan átadják a 25x12-es uszodát, s ez tovább segít a tavaszi tenisz WTA-torna sikeres megrendezésében. Fontosnak tartja, hogy a szabadidő- és versenysport (februárban a magyar fallabda-bajnokságot már a Rómain láthatjuk) jól megférjen egymás mellett, ennek szellemében épült fel a csodás centrum. Nem is csoda, hogy Márki Jenő a víztől óvó gát építését is tervezi…

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.