Olimpiai kvóta a zsebben, nyugodtan lehet játszani. De lehet-e egy világversenyen nyugodtságról beszélni?
A kérdésre az elkövetkezendő napokban kapunk választ: az athéni repülőjegyet a világbajnokságon kiharcoló magyar férfiválogatott afféle tesztversenyként foghatja fel a szlovéniai kontinensviadalt, amelyen a presztízsen kívül más teher nem nyomja a vállát. Persze, nyilvánvalóan a játékosok, újoncok és alappillérek egyaránt bizonyítani akarnak a kapitánynak.
Csehország jelentette az első akadályt – rögvest egy olyan ellenfél, amelyet nem titkoltan az olimpiai indulás kiharcolása hajt előre. A celjei parti harmadik percében Buday lőtte az első gólt, 3-2-re azonban később már a rivális vezetett. És csak azért nem volt nagyobb a különbség a felek között, mert Szathmári ellensúlyozta a támadások során elkövetett hibákat, ziccerek hárításával tartotta a lelket a társakban.
Akik eztán beindultak. Vártuk már, mi tagadás. Nagy átlövése adta a jelet, és miután Mocsai hetest hibázott, Buday lőtt be két büntetőt. Iváncsik indulásos találatát követően már 11-7-re vezettek Skaliczki mester fiai, aki mind támadásban, mind védekezésben magasabb fokozatba kapcsoltak, dinamikusan, gyorsan járatták a labdát, hátul szigorúan, keményen őrizték a velük szemben állókat.
Mínusz négyről mínusz kettőre feljöttek ugyan a csehek, ám ezzel voltaképpen el is lőtték a puskaporukat. Pásztor és Diaz duplázott gyorsan, Trtik hiába kért időt, a mieinket nem lehetett feltartóztatni. Az 5-0-s szakasz eredményeképpen 16-9-et mutatott az eredményjelző, a félidőben pedig 17-10-et, azaz hátradőlhettünk, nem kellett idegeskednünk.
A folytatásban sokáig semmi sem változott, ám idővel addig fajultak az események, hogy Skaliczki László kénytelen volt időt kérni. Válogatottunk rövid megingását kihasználták a csehek, felzárkóztak 27-22-re, majd 28-24-re; érezhető volt, vérszemet kaptak az utolsó tíz percre. A nyitott védekezés ellenszerét nemigen találták Mezeiék, akik talán korán könyvelték el a győzelmet. Az addig csodált lendület tovatűnt, a koncentráció csökkent, kimaradtak a ziccerek, az ellenfél pedig még emberhátrányban is feljebb zárkózott.
Mint a falat kenyér, úgy kellett Iváncsik gólja 28-25-nél – szélsőnk hátul kierőszakolt támadófaultjáról nem is beszélve. A végén Mocsai is betalált, Szathmári újabb labdákat fogott, így fújhattunk egy nagyot: zsebben a két pont.
„Elemezni kell azt az időszakot, amikor engedtük felzárkózni a riválist, szerencsénk is volt, nem tagadom. De örülök, hogy azt megelőzően jól játszott a csapat, főleg a védőmunkát kell kiemelnem” – értékelt Skaliczki László, aki a sérülések miatt bizony nincs könnyű helyzetben.
Ennyit a nyugalomról.
Férfi Eb, Szlovénia. 1. forduló, C csoport, Celje: Magyarország– Csehország 30-25 (17-10).
További eredmények: A csoport, Velenje: Oroszország–Svájc 28-20, B csoport, Ljubljana: Horvátország–Spanyolország 30-29, D csoport, Koper: Franciaország–Lengyelország 29-25.
Hamarosan megkezdődhet a csődbe jutott utazási iroda utasainak kártalanítása
