Baráti viszonyról nem beszélhetünk, néha megcibálták egymást a hölgyek, de voltaképpen így is van rendjén két elitcsapat esetében. Márpedig az elmúlt esztendők alapján kontinensünk két favoritjának egyértelműen a magyar és az olasz válogatott számít, ha a női vízilabda kerül szóba.
Szóval, a két társulat annak ellenére készült közösen négy napon át a Margitszigeten, hogy a februári, imperiai olimpiai selejtezőben ugyanazon csoportba kapott besorolást. Ebből is látszik, biztosak a dolgukban (mi tagadás, nehezen képzelhető el, hogy a spanyol, brazil, új-zélandi trióból bármelyik meglepetést okoz), és voltaképpen már az athéni játékokra készülnek. A kétkapus tréningek mellett egy afféle félhivatalos összecsapáson is találkoztak a felek, bírókkal, normál, négyszer hétperces mérkőzésen, amelyet aztán ráadásképpen a magyar kapitány, Faragó Tamás kérésének megfelelően plusz egy menettel megtoldottak. Utóbbi nem jött amúgy roszszul, hiszen mínusz háromról mínusz egyre fel tudtak kapaszkodni Drávucz Ritáék, és látható volt, messze nincsenek még csúcsformában. Persze, még van idejük.
Messze még a hölgyek csúcsformája
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!