Pécs: kiszenvedett siker

-KOSÁRLABDA- Mindkét női csapatunk győzött az Euroligában, azaz továbbra is bízhatunk abban, hogy két magyar csapat kísérelheti majd kivívni a negyeddöntőben a Final Fourba jutást. Az Orsi-Sopron még szerda késő este kétszeri hosszabbítás után múlta felül francia vetélytársát, míg a Pécs tegnap a litván Vilniust verte 63-56-ra.

2004. 01. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gigászi csata volt. Hosszabbítás először, majd másodszor, nem bírtak egymással. Az Orsi-Sopron és a francia Aix-en-Provence Euroliga-találkozó több volt, mint egy szimpla összecsapás. A tét és a produkció miatt egyaránt.
A 83-79-es végeredménnyel záruló szerda esti partit követően a sportcentrumot lógó orral elhagyó vendégek szakvezetőjének mondatait is érdemes feljegyezni. „Gratulálok ellenfelünknek a győzelemhez! Egyrészről nem vagyok boldog, mert kikaptunk, pedig többször is kezünkben volt a találkozó. Másrészt örülök, hogy ilyen remek mérkőzést játszottunk. Ez egy olyan meccs volt, amin megtanulhatjuk, hogyan kell a kiélezett mérkőzéseket megnyerni” – olvasható az Orsi-Sopron hivatalos honlapján Abdou N’Diaye nyilatkozata, amely jelzi, bizony nem mindennapi öszszecsapásnak lehettek tanúi a lelátót dugig megtöltő szurkolók. Natália Hejková, Seres Éváék edzője egyenesen el volt ragadtatva: „Nagyon büszke vagyok a csapatra, ez volt a legfontosabb meccsem eddig Sopronban.”
Fantasztikus párharc volt, nem vitás. Úgy tűnt, a franciák kezükben tartják a mérkőzést, sokáig vezettek, ám Gordana Kovacevic vezérletével fordítottak a zöld-sárgák. A hajrában mindkét társaság kiharcolhatta volna a győzelmet, a duda 56-56-nál szólalt meg.
Másodszor pedig 68-68-nál…
Pedig nem sok hiányzott, hogy 65-68-cal záruljon a derbi, a meccs hősnője azonban ezúttal sem hibázott. Kovacevic angyali nyugalommal helyezte el az újabb hosszabbítást érő triplát a gyűrűben, hiába lógtak a nyakán ketten is, pontos volt, mint szokott.
A siker életben tartja a reményeket, lépéselőnyt biztosít a csoport negyedik, továbbjutó helyéért vívott ádáz harcban a rivális franciákkal szemben.
A forduló előtt a B csoport harmadik helyét elfoglaló pécsiekre tegnap a Vilnius várt. A litvánokat idegenben is legyőzte a Rátgéber László irányította társulat, azaz joggal bízhattunk abban, hogy a csapatukért elmondhatatlan mód rajongó drukkerek buzdítása mellett gond nélkül szerzi meg az oly fontos két pontot.
Igen ám, de a meccs napján 23. születésnapját ünneplő, az esztendőben az első meccsét játszó Anderson rásérült a lábára, Branzova is kivált, azaz minőségi center nélkül csatáztak a hazaiak. Szoros, idegőrlő találkozót vívtak a felek, két negyed után 31-29-re álltak, az utolsót pedig 43-35-tel kezdték.
A külső emberek, Iványi, Károlyi ésTranquilli ellenállhatatlanok voltak, de dicséret illeti az összes pályára lépő baranyai kosarast, hiszen fantasztikusan küzdöttek. Ennek a jutalma pedig végül a 63-56-os diadal lett. Megdolgoztak érte.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.