A sörgyár azért tart igényt kártérítésre, mert álláspontja szerint a liga tavaly jogellenesen írt ki pályázatot a névadó szponzori jogok eladására, amelyet végül éppen üzleti riválisa, az Arany Ászok nyert meg.
A Hivatásos Labdarúgó Liga a névadó szponzori jogokat 2001-ben értékesítette az IMS sportmarketing cégnek – amely azt továbbadta a Borsodinak –, de az angol vállalat a tulajdonos-ügyvezető igazgató halála miatt az előző év elejétől nem tudott eleget tenni a szerződésben foglalt anyagi és egyéb kötelezettségeinek. Ezért a liga írásban felbontotta a kontraktust. A Borsodi ezután felajánlotta, hogy átvállalja a teljesítést, amit a sörgyár szerint a labdarúgó liga a Ptk. 286. paragrafusa szerint köteles lett volna elfogadni.
A liga azonban elutasította ezt, viszont új ajánlatában a névszponzori cím minimális díját 300 millió forintban jelölte meg, illetve megfogalmazta azokat a szolgáltatásokat is, amelyek ezen összeg mellett a támogatót megilletik.
A Borsodi – amely nem indult el a szerinte jogellenes pályázaton – azonban úgy véli, a liga a korábbi konstrukcióban biztosított jogok mellett csak kismértékben megnövelt szolgáltatáscsomagért közel kétszeres szponzori díjra tartott igényt, holott addig sem tett eleget szerződésszerűen a kötelezettségeinek. Az együttműködés során ugyanis a Borsodi Ligában induló csapatok, valamint a televízióban közvetített mérkőzések száma is jelentősen csökkent. Dr. Kisrákói Annamária bírónő a következő tárgyalási napot április 27-re tűzte ki.
Pörösködő sörösök
L A B D A R Ú G Á S A labdarúgó NB I korábbi névadó szponzora, a Borsodi Sörgyár Rt. 200 millió forintra pereli az MLL-t, illetve a további két alperest, a Magyar Hivatásos Labdarúgó Ligát és a Profi Liga Kft.-t – derült ki a két fél közötti bírósági eljárás első tárgyalási napján.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!