Jutalomról értekeztek
Az egyéni olimpiai bajnokok számára javasolt jutalom 10 millió forint, míg a 8. helyezetteknek 1 millió jutna. Párosban 8,5, a három-hat versenyző számára kiírt sportágakban 7,5, csapatoknak pedig játékosonként 5 millió forint lehet a prémium – jelentette ki Aján Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára a sportszövetségi főtitkárok számára rendezett értekezleten. Az edzők, szövetségi kapitányok nem kaphatnak többet, mint a legnagyobb összeggel jutalmazott versenyzők. (MTI)
Párbajhétvége
Az idei első jelentős hazai felnőtt vívóeseményre kerül sor a hétvégén Budapesten: pénteken a női párbajtőrözők csapat Világkupa-versenyét rendezik, szombaton és vasárnap pedig az egyéni versenyre kerül sor. A viadalra 24 ország 160 versenyzője nevezett. (MN)
Győzött a Fradi
A női kézilabda NB I-ben: Bp. Kőbányai-Spartacus–Hypo Niederösterreich (osztrák)
26-28, Vác–FTC 22-31. (MTI)
Hazai vereség
A női röplabda BL-ben: Nyíregyháza–Uralocska Jekatyerinburg (orosz) 1:3. (MTI)
Bianchi a legjobb
A labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint a Libertadores- és Világkupa-győztes Boca Juniors edzője, Carlos Bianchi volt az elmúlt esztendő legjobb szakvezetője. Az 54 éves argentin szakembert 2000 után másodszor választották meg az év edzőjének. (MTI)
Henrik Larsson befejezi
Minden jel arra utal, hogy Henrik Larsson, a skót Celtic svéd válogatott labdarúgója a szezon végéig befejezi pályafutását.
A 32 éves csatárfenomén az Aftonbladet című újságnak adott interjújában megerősítette, hogy az idény végén hazatér Svédországba, ahol nem kíván többet a labdarúgással foglalkozni. (MTI)
Megszenvedtek érte
A női kosárlabda Európa-kupában: Kazany (orosz)–Szolnok 65-76. Az Orsi-Sopron–Provence (francia) női Euroliga-mérkőzésen kétszeri hosszabbítás után 83-79-es hazai győzelem született. (MN)
Döntős a Jesenice
Meglepetésre az alapszakaszban nyolcadik helyen záró Acroni Jesenice jutott be a jégkorong Interliga döntőjébe, miután mindkétszer nyerni tudott a szintén szlovén Olimpija Ljubljana otthonában. A másik ágon az Alba Volán és a lengyel Nowy Targ csatája 1-1-re áll. A fináléba kerülésről határozó találkozóra ma kerül sor Nowy Targban. (MTI)
A tiszás Bruti sietett Aranyosi Péter segítségére, ő is cigányozott egy kiadósat
