Röviden

MN
2004. 01. 21. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tovább tárgyalnak
Továbbra sincs végleges döntés Baumgartner Zsolt szponzorálása ügyében. A Minardi-istállóhoz igazolt Formula–1-es pilóta indulása így továbbra is kérdéses, mert még mindig 150 millió forint hiányzik a szerepléséhez. Frank Tamás menedzser elmondta: nem adják fel a reményt, attól függetlenül sem, hogy az összeg első részét, kétmillió dollárt, hétfő estig kellett volna átutalni a Minardinak, amely természetesen figyelemmel kíséri a tárgyalásokat. (MN)

Szerencsés sorsolás
Bécsben sorsoltak a nemzetközi női kézilabdakupákban, az EHF-kupa nyolcaddöntőjében a Győr a spanyol Itxako Estella, míg a KEK 4. fordulójában a Vác a francia HC Nimes ellen lép pályára. Mindkét magyar csapat idegenben kezd. (MTI)

A Chelsea braziljai
Brazil és olasz médiaértesülés szerint Ronaldóval és Roberto Carlosszal erősödik nyáron a Chelsea labdarúgócsapata. Az O’Globo napilap úgy tudja, hogy a kétszeres világbajnok csatár már tájékoztatta Florentino Perez madridi klubelnököt. Roberto Carlos állítólag már mindenben megegyezett a klubbal, miután a brazil világbajnok három évre szóló ajánlatot kapott. (MTI)

Egyenlített a Volán
A hétfői vereséget követően tegnap büntetőkkel 5-4-re nyert az Alba Volán a lengyel Podhale Nowy Targ ellen a jégkorong Interliga elődöntőjében, így a továbbjutásról a csütörtöki lengyelországi harmadik találkozó dönt. (MTI)

Ismét döntetlen
Lékó Péter sötéttel döntetlent ért el az orosz Szvidler ellen a hollandiai Wijk aan Zee-ben zajló sakkszupertorna 9. fordulójában, és 5,5 ponttal holtversenyben a 2. helyen áll. (MTI)

Jó kezdés
A Debreceni Vadkakasok a cseh Novy Jicint 88-77-re, míg a Kaposvár a szintén cseh Brnót 83-73-ra verte hazai pályán a férfi kosárlabda Európa-kupa Közép-európai Főcsoportjának negyeddöntőjében a két nyert győzelemig tartó párharcok első mérkőzésein. (MTI)

Vitai az új elnök
A Magyar Golfszövetség rendkívüli közgyűlésén Vitai Attilát, a Vodafone Rt. vezérigazgatóját választotta meg elnöknek. Vitai munkáját alelnökként Németh Attila és Schilling
István segíti. (MTI)

Török Gábor búcsúztatása
A 68 éves korában elhunyt volt válogatott kapust, Török Gábort pénteken 13 órakor búcsúztatják az újpesti Szusza Ferenc-stadionban. Az egykori kiváló játékos végakarata szerint hamvait a Megyeri úti pályán szórják szét. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.