Tengeri arany Melbourne-ben

-VITORLÁZÁS- Jól kezdődik az év, hiszen az ausztráliai Melbourne-ben, a repülőhollandi-világbajnokságon aranyérmes lett Majthényi Szabolcs és Domokos András. Bravúr ez a javából, hiszen a magyar kettős 1995 és 2003 után harmadszor végzett az élen, arról nem is beszélve, hogy tengeren edződött egységeket utasított maga mögé magabiztosan.

2004. 01. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közbeszólt a viharos szél, elmaradt tegnap a hetedik futam a világbajnokságon, így végül hat verseny alapján hirdettek győztest. Majthényiék produkciójába még az is belefért, hogy a keddi hatodik futamból szabálytalan versenyzés miatt kizárták őket. A magyar páros a tizennegyedik helyen végzett a vitatott versenyen, így nagy valószínűséggel amúgy is ez az eredménye esett volna ki a párosnak legrosszabbként.
Majthényi és Domokos produkciója több mint figyelemre méltó. Az első és a negyedik futamot megnyerték, a másodikban a harmadik, a harmadikban a negyedik, az ötödikben pedig a hatodik helyen végeztek. Sikerük egyébként nem váratlan, hiszen 1995-ben és tavaly egyaránt övék lett a világbajnoki cím, 1997-ben és 2000-ben pedig Európa-bajnokságot nyertek.
– Nagyon boldogok vagyunk, noha szebb lett volna, ha van utolsó futam, és úgy sikerül megszereznünk az első helyet – nyilatkozta az MTI-nek Majthényi Szabolcs, aki elmondta, hogy a mezőny hátsó felében végzett holland hajó nyújtott be tiltakozást egy teljesen tiszta szituációt vitatva, a zsűri pedig a hollandoknak adott igazat. – Sem időnk, sem pénzünk nem volt a megfelelő felkészülésre – tért vissza a lényegre Majthényi –, így jól jött előversenyként az ausztrál nyílt bajnokság, ahol másodikak lettünk.
Repülőhollandiban van hagyománya a magyar sikereknek, hiszen 1989-ben Balatonfüreden Pomucz Tamás és Argay Béla Európa-bajnok volt, 1980-ban pedig a moszkvai olimpián lett harmadik Detre Szabolcs és Detre Zsolt (a hajóosztály akkor még szerepelt az olimpiai programban). Ha valaki, Detre Szabolcs igazán értékelni tudja Majthényiék sikerét.
– Amikor a páros első lett kilencvenötben, azt mondtam, olyan eredmény ez vitorlázásban, mint futballban a hat három – nyilatkozta Detre Szabolcs. – Tartom, amit akkor mondtam, hiszen Majthényiék most is az otthonukban győzték le az ausztrálokat. Pedig az ausztrál vizek különleges versenyzést igényelnek, általában ugyanis nagyon erős a szél.
Ausztráliában nagy mezőny gyűlt össze az esztendő első nagy viadalára, 55 hajó szállt vízre.
– Aki elutazott a világbajnokságra, az mindent megtett a sikerért – mondta még Detre. – Az indulók közül én csak az ausztrál Ian McCrossint ismerem, vele még együtt versenyeztem, így aztán feltételezhetően ő volt a mezőny legidősebb tagja.
McCrossin egyébként csak ellenfele, és nem ellensége a magyaroknak, jellemző, hogy 1995-ben társával, Cookkal hajót kölcsönzött Majthényiéknak Adaleide-ben, a világbajnokságon, hogy aztán kénytelen legyen gratulálni nekik a világbajnoki címhez. Az elsőhöz.
Az esztendő tehát jól indult, már az első héten világbajnoka lett Magyarországnak. Ahogy Majthényiék csapatfőnöke, a Team O’ Neill első embere, Kelemen Zoltán mondta: „Az igazi klasszisoknak szerencséjük is van. Ilyenkor január elején alig van nagy verseny a sportvilágban, így Majthényi és Domokos sikerének nagyobb a visszhangja, mint lenne mondjuk nyáron. De – és ez a fontos – ha valakik, ők igazán megérdemelnek minden dicséretet.”
Majthényi Szabolcs és Domokos András jövőre itthon folytathatja sikersorozatát, hiszen Balatonföldváron, a Spartacus telepén rendezik meg a repülőhollandi-világbajnokságot.
A vb végeredménye: 1. Majthényi Szabolcs, Domokos András 15 helyezési pont, 2. Norman Rydge, Richard Scarr (ausztrál) 18, 3. Hans-Peter Schwarz, Peter van Koppen (német) 21.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.