Új év, új csapat az Üllői úton

L A B D A R Ú G Á S December 23-a óta ismert: a Ferencvárosi Torna Club újonnan érkezett főnökei személycseréket hajtottak végre a labdarúgó kft. vezetőségében. Ami a szakmát illeti, az igazgató, Garami József ment, Pintér Attila mint vezetőedző, érkezett. A hosszúra nyúlt ünnepek miatt csak tegnap, az új esztendő első igazi munkanapján került sor a váltásra. Emiatt aztán nagy volt a nyüzsgés az Üllői úton.

Túlzás lenne azt állítani, hogy az újonnan érkezett edző és az állásából felmentett mester sokat időzött volna az átadás-átvétel amúgy sem kellemes pillanataival. Az egész néhány perc alatt zajlott le.
Pintér Attila, már túl az első edzésen, a zuhanyozás után ült az edzői öltözőben, a szoba egyik székén éppen a pályaedzője, Farkas József ismerkedett az új otthonával, amikor belépett a menesztett tréner, Garami József. Titkolni igyekezett ugyan, mint ahogy az egész délelőtt során, a feszültségét, látnivaló volt azonban, hogy nyomokat – és nem kellemeseket – hagytak benne az elmúlt két hét eseményei.
Garami rámutatott az egyik szekrényre: „Ez volt az enyém, még nem rámoltam ki, de holnap mindent elviszek belőle” – mondta, aztán megkérte Pintért, hogy őrizze már meg az ünnepség végéig azt a plakettet és a Fradi-mezt, amelyet a kezében szorongatott. Néhány perccel korábban kapta a csapat öltözőjében a játékosoktól az együtt töltött időszak emlékére.
A váltás tehát csendes lett, mert mindketten tudták, érezhették, szavaknak nincs itt most helye, mert bár lehetne bármit is mondani, de – ugyan, minek…
A búcsúra végül az öltözőből – meg egyébként is – távozó Garami nyújtotta a kezét: „Sok sikert kívánok a munkádhoz”– mondta. Erre Pintér csak annyit válaszolt, amit és amennyit ilyenkor lehet: „Köszönöm.”
Valóban csak két-három perc volt az egész, nem több, de akár jelképes is lehetett: manapság a labdarúgásban, s nem csak nálunk, ennyi egy edzői karrier állomása…
Pintér Attila természetesen maradt, visszaült a helyére, s kérdésünkre elmondta: „Egyértelműen az én döntésem volt, hogy ne utazzunk el Ciprusra. Mert hiába tűnik soknak a tizenkét nap, tudni kell, hogy az utazással, a szálloda elfoglalásával és belakásával, az edzésekre történő utazás megszervezésével, meg sok egyébbel legalább négy elmegy, ez pedig legalább nyolc edzés… Ennyi üresjáratot nem adhatunk magunknak, minden gyakorlásnak jelentősége van.”
Határozott döntést hozott, s határozott szavakkal támasztotta alá mindezt az új edző, miközben kint sűrű pelyhekben elkezdett esni a hó, jelezve, előttünk még a tél java, s távolról sem biztos, hogy tökéletes pályák állnak majd a zöld-fehérek rendelkezésére.
E felvetésre csak annyit mondott, hogy „a Népligetben is, meg a Láng Vasason is műfüves pálya van, azt pedig nem gond letakarítani, s különben is, sok edzés lesz teremben, ahhoz pedig nem kell a jó idő…”
A klubházban vendégségre készülődtek, amelyikre meghívták mindkét csapatot. Azt is, amelyik itt dolgozott az elmúlt időben, s azt is, amelynek a tagjai a jövőben ülhetnek majd a zöld-fehér asztalhoz. Garami a segítőjével, Pölöskeivel és az ugyancsak eltávolított vezérigazgatóval, Szeilerrel ment be az öltözőbe, másnak rajtuk kívül nem volt ott helye, ami elhangzott, az csak rájuk tartozik.
Furulyás elnök a pincehelyiségben készítette elő az utolsó hivatalos aktust, az utolsó koccintást. Az utolsó előttire már egy órával korábban sor került, természetesen itt sem volt helye idegennek. De mivel Furulyás, Garami és Pölöskei volt jelen azon, sejteni lehet, hogy forintok is szóba kerültek. Azok, amelyek járnak a szakembereknek, mivel nem önszántukból távoztak…
Albert, Szűcs és Rákosi – az új tanácsadói belsőhármas – számára, feltételezhető, nem lehet sok újat mondani és mutatni a futballban, annyi, de annyi mindent átéltek már. Itt vannak ők is, készen arra, hogy segítsék azok munkáját, akik napjaink Ferencvárosában próbálják meg, legalább utánozni őket.
Mert mától már, legalábbis az edzéseken, a futball is szereplő lesz, s nem csupán a szavak szintjén.