Kilencvenedik születésnapját ünnepelte a Magyar Vívószövetség tegnap Gödöllőn, ahol a férfi- kardozók számára Világkupa-csapatversenyt szerveztek. A világranglistán holtversenyben második Ferjancsik Domonkos, Nemcsik Zsolt, Lengyel Balázs, Fodor Kende összeállítású magyar válogatott az első fordulóban pihenhetett, a másodikban pedig váratlan hidegzuhanyt kapott, hiszen 45:44-re kikapott a kínai válogatottól.
Szabó Bence szövetségi kapitány érthetően nagyon bosszús volt, hiszen a nemzetközi élmezőnybe tartozó kardozóink már három éve lemaradnak a dobogóról a hazai Vk-versenyen. A kapitány értékelése szerint csapatunkból egyedül Ferjancsik Domonkos nyújtott jó teljesítményt, aki a döntő asszóban 44:44-re kiegyenlített, amely után viszont az addig jól bíráskodó olasz versenybíró vitatható döntésével a kínaiak nyertek. A kellemetlen meglepetés folytatódott, mert csapatunk 45:42-re kikapott a románoktól, majd 45:42-re legyőzte a németeket, így csak a 7. helyen végzett. A döntőben a francia együttes 45:31-re nyert az olasz csapat ellen.
A fiaskó után a jubileumi ünnepség este a Grassalkovich-kastélyban Németh Árpád gyűjteményéből rendezett vívótörténeti kiállítás megnyitójával kezdődött. Az ünnepségen Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke emlékezett a dicső múltra, majd René Roch, a Nemzetközi Vívószövetség francia elnöke mondott köszöntőt. A sportminisztériumot Szekeres Pál helyettes államtitkár képviselte.
Nem tudott magyarázattal szolgálni a magyar férfi halálára az ukrán nagykövet
