Életben maradni a jelszó, amely a küzdeni akarást hivatott erősíteni. A szerbek megnyerték utolsó csoportmeccsüket a csehek ellen, öt pontot gyűjtöttek, azaz időlegesen a mieink elé kerültek.
Időlegesen?
Reméltük, igen. Odaát a németek, akik szerda késő este pazar produkcióval rukkoltak elő a házigazdák ellenében – hiába hiányoztak hárman is sérülés miatt standard csapatukból, már-már hibátlanul játszottak. A szakemberek szerint ez lehetett volna az egyik esélyünk, biztattak bennünket: kizártnak tartották ugyanis, hogy kevesebb mint 24 óra alatt kétszer remekeljen Németország együttese.
Vajon Zerbe és társai is így gondolták ezt? Stephan nyitó találata nem ezt jelezte…
Diaz csak a harmadik perc végén lőtte első gólunkat, majd a másodikat, csoda, hogy ezzel 2-1-re nálunk volt az előny. A csodát amúgy Fazekas Nándinak hívták – kapusunk ekkor mindent fogott. A folytatásban is ő volt válogatottunk legjobbja, nem rajta múlt, hogy 16-ig jutott a vetélytárs a szünetig. Elkapkodott támadások, kiejtett labdák, kimaradt hetes – ezeket a gyenge védekezés tetézte csak igazán. A németek tényleg messze voltak az említett formától, ám így is vezetni tudtak (16-12), a hibákat ugyanis kíméletlenül, precízen büntették. Küzdöttek, persze hogy mentek, hajtottak az urak, ám csakúgy, mint a szerbek ellen, hullámzó volt a játékuk.
Ki bánta volna ezt, ha a szerdaihoz hasonló lett volna a folytatás?
De nem volt az. Nem, mert a németek is tudták, nincs még vége a meccsnek, ugyanabban a tempóban tették a dolgukat, Frizt, a kapusuk zseniális volt. Négy kimaradt hetesnél tartottunk, ami sorsdöntőnek tűnt. Annak, mert átlövésből, indításból sem volt eredményes a csapat – 14-20, távolodó álmok, halványuló remények.
Skaliczki László magyarázott, űzte-hajtotta fiait, akik Diaz és Buday góljaival mínusz háromra zárkóztak fel. Fazekas újra ziccereket fogott, javult a védekezés is. Iváncsik is beköszönt végre. Ám kapcsoltak a németek. Pillanatok alatt válaszoltak, hármat vágtak, 18-23, kezdődhetett elölről minden. Tizenkét perc volt a végéig, hiába remekelt Fazekas.
A vége 28-23 oda, aminek eredményeképp az ötödik helyen zártunk a csoportban, nem jutottunk a legjobb nyolc közé, véget ért számunkra az Eb. Csalódás, hiszen egyértelmű, a vb-n is láthattuk: több van a csapatban. Az olimpián – Pérezzel a fedélzeten! – jó volna ezt bemutatni.
Középdöntő, I. csoport (Celje): Dánia–Svédország 34-28, Dánia–Svájc 34-20. Az állás: 1. Horvátország 8 pont/4 mérkőzés, 2. Dánia 8/5, 3. Oroszország 6/4, 4. Svédország 2/4, 5. Spanyolország 2/4, 6. Svájc 0/5. II. csoport (Ljubljana): Szlovénia–Németország 24-31, Csehország–Szerbia-Montenegró 37-30, Magyarország–Németország 23-28. Az állás: 1. Németország 7/5, 2. Franciaország 5/4, 3. Szlovénia 5/4, 4. Szerbia-Montenegró 5/5, 5. Magyarország 4/5, 6. Csehország 2/5.
Új információk derültek ki Kapu Tiborék visszatéréséről
