Zsuga-utód kerestetik

Kevesebb mint két hét múlva kiderül, ki lesz a magyar súlyemelő-válogatott szövetségi kapitánya. Zsuga Imre utódja, ha minden jól megy, számíthat a novemberi világbajnokságot is kihagyó, sikeres operáción áteső klasszisra, Likerecz Gyöngyire, valamint a sérülése miatt másfél esztendőt kihagyó, az edzéseket újrakezdő Kovács Zoltánra is.

2004. 01. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

-SÚLYEMELÉS-
Kardinális kérdés: ki lesz a kapitány? Három hete közös megegyezéssel bontottak szerződést Zsuga Imrével, aki január elsejével szakított a szövetséggel. „Remélem, továbbra is a sportágban dolgozik majd” – fejtette ki Dolovai Tamás elnök, aki munkatársaival egyetemben azon nyomban megtette a szükséges lépéseket. Az alapszabálynak megfelelően pályázatot írtak ki. Hiába, az idő sürget, elvégre hamarosan, a hónap közepén megkezdődik a hosszú felkészülés az athéni játékokra. Márpedig ott a sportág első számú honi vezetője – mint azt korábban, a Magyar Olimpiai Bizottsággal történt konzultáción is elmondta – remek eredményeket, érmeket vár emelőinktől.
„Így igaz, ennek szellemében kezdődnek majd az alapozó edzések” – tudatta Dolovai Tamás, aki kapitánykérdésben így fogalmazott: „Január nyolcadikán, azaz csütörtökön jár le a pályázatbeadás határideje. Ezt követően az edzőbizottság természetesen tárgyal a jelöltekről, véleményezi a terveket, majd az elnökség 19-én eldönti, kire esik a választás.”
Eddig egyetlen pályázat érkezett a szövetségbe, ám aggodalomra semmi ok, hiszen – ahogy ilyenkor sokszor előfordul – a határidő lejárta előtt várható a szakemberek beadványa. Az elnök sem izgul, biztos benne, hogy több jelölt közül választhatnak – neveket viszont nem kívánt mondani. Ellenben azt megjegyezte: „Nem titkolom, a fiatal edzőgeneráció tagjait támogatom.”
Szóval, január 19-én lesz kapitánya a válogatottnak, méghozzá olyan, aki számíthat Kovács Zoltánra is. A hír feltétlenül pozitív, hiszen a 2001-ben 105 kg-ban Európa-bajnoki ezüstérmet szerző nagyember másfél esztendőt hagyott ki sérülés miatt, ám végre újrakezdte az edzéseket.
„Vártuk ezt a pillanatot, nagyon reméljük, hogy Zoli bírja majd a terhelést, és gőzerővel harcolhat az olimpiai indulásért” – mondta Dolovai, aki aztán világbajnokunkat, Likerecz Gyöngyit sem felejtette el megemlíteni: „Hála az égnek, Gyöngyi operációja jól sikerült, bízunk benne, hogy idővel visszanyeri formáját, és az egyik esélyesünk lehet majd Athénban.”
Mint ismeretes, a Gyurkovics Ferenc, Stark Tibor kettős vezette férfitársulat négy, míg a Krutzler Eszter, Dankó Ilona, Varga Viktória fémjelezte női csapat három olimpiai kvótát szerzett a novemberi, vancouveri világbajnokságon (többek között a maximális öt, illetve négy kvóta elmaradása került Zsuga Imre állásába), ezekért a helyekért csatáznak majd a versenyzők. Lassan azt is megtudjuk, kinek az irányításával.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.