A BVSC Zágrábban, a többiek itthon

-VÍZILABDA-

2004. 02. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nincs megállás, meccs meccs hátán, mióta Euroliga az Euroliga (jelesül az idei szezontól), jóval nehezebb kontinensünk legjobbjai közé kerülni. Noha az olasz csapatok sajnos kihagyják a sorozatot, érezhetően javult a színvonal – ékesen bizonyítja mindezt csapataink szereplése. Hárman vannak, ám egyikük sem mehet biztosra csoportjában, a nyolc közé kerülés kemény feladatnak ígérkezik.
A leginkább esélyes rá a bajnokságban toronymagasan vezető, a Honvédot oda-vissza legyőző Vasas, amely a Partizan Beogradot fogadja ma 18 órától (m2). A Komjádiban egyértelmű a képlet: csak a győzelem elfogadható. „Jól kell kezdenünk a meccset, nem úgy, mint mostanában szoktuk” – magyarázza a Kásás Zoltán irányította társulat egyik világbajnoka, Varga Tamás, emlékezvén a Kőér utcai, illetve az Olympiakosz elleni hazai derbi cudar nyitányára.
Jóval nehezebb feladat vár vasárnap 17 órától (m1) bajnokcsapatunkra: a szintén szerb-montenegrói Hercegnovi érkezik vendégjátékra. A vetélytárs százszázalékos mérlege tiszteletet parancsol, mindazonáltal Kovács István hangsúlyozza: a rendkívül kiegyensúlyozott csoportban idehaza tilos a botlás, kötelező a visszavágás. A héten 50. születésnapját ünneplő Gerendás György nem fogalmaz meg ilyen kitételt, ami abszolút érthető, hiszen Európa legeredményesebb csapatához, a Mladost Zágrábhoz utazik együttesével. A vasárnap esti összecsapáson bravúr lenne a pontszerzés, még akkor is, ha itthon a BVSC nyert.
A Vasas meccse előtt, ma 15 órától az FTC is vízbe száll a Komjádiban: Csapó Gábor legénysége a LEN-kupa negyeddöntőjének visszavágóján a Vuliagmenit fogadja. A görögök 8-5-ről indulnak, ennek ellenére a játékosok állítják: ott lesznek az elődöntőben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.