Jó hír végre a férfiakról: a nemzetközi porondon is remeklő Debrecen lesz a Európa-kupa négyes döntőjének (február 28–29.) házigazdája a Közép-európai főcsoportban. Az elődöntőben a hazaiak a Brnóval mérkőznek, a másik ágon pedig két német társulat, a Weissenfels és a Würzburg néz farkasszemet egymással.
„Az Oláh Gábor utcai csarnokban akarunk játszani, mert az a mi hazai pályánk” – jelentette ki Ráthonyi Tamás vezetőedző a Magyar Távirati Irodának.
A női Euroliga A csoportjának utolsó körében a hét végén a Diósgyőrtől bajnoki vereséget szenvedő Orsi-Sopron győzelmi kényszerrel lépett pályára a Praha ellenében. Ennek megfelelően kezdte a csatát a Natália Hejková irányította társaság: Kovacsevics és Veszel vezérletével pillanatok alatt állva hagyta vetélytársát, amelyet a múlt esztendő decemberében idegenben is harminc ponttal győzött le.
A 24-11-es első negyed után sem volt megállás, és ugyan a vendégek egy védekezési váltással pillanatnyi zavart okoztak, idővel visszaállt minden: gyors és pontos soproni akciók, pontok, pontok és pontok. Török és Szlimák is lehetőséget kapott edzőjétől, s mindketten éltek a bizalommal. Jellemző a találkozó egyoldalúságára, hogy a zöld-sárga mezes hölgyek már a szünetig elérték az ötven pontot (50-23).
A macska-egér párharc, ahogy várható volt, az összecsapás második felében is folytatódott, nem kétséges, osztálykülönbség volt a küzdő felek között. Meg is fogalmazódott a kérdés a jelenlévőkben: vajon egy ilyen gyenge csapat egyáltalán miként szerepelhet az Euroligában?
Az edzőmeccs jellegű partin sűrűn váltogatta játékosait Hejková asszony, minden fiatal tehetségét harcba dobta. Tehette, mert így sem csökkent, sőt nőtt a különbség, negyvenegy pontos hazai vezetéssel kezdődött az utolsó felvonás. A végén már csak a szépre törekedtek Horváth Zsuzsáék, akik végül 95-48-ra nyerték a mérkőzést.
A diadal után természetesen szólt a taps a soproni sportcentrumban, ami reméljük, az idén is folytatódhat az Euroligában. Ha ugyanis a lapzárta után kezdődő Bourges–Barcelona találkozón hazai siker született, Seres Éváék bejutottak a negyeddöntőbe.
A B csoportban a Pécs–Brno (cseh) találkozót úgyszintén lapzárta után játszották.
*
A női NB I-ben: ZTE–Szeged
59-64. A férfi NB I-ben: Dombóvár–Körmend 68-72, Kecskemét– Sopron 80-77, Szolnok–Nyíregyháza 96-75, Szombathely–Pécs 110-95, Atomerőmű–MAFC 77-49, Debrecen–Albacomp 77-71.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
