Tegnap az esztendő első vízilabdás sajtótájékoztatóját tartották a Champs Sport Pubban, ahol Faragó Tamás, a női válogatott szövetségi kapitánya kijelölte azt a tizenhat játékost, aki két hét múlva az olimpiai selejtezőn szerepelhet. Eszerint a korábban megnevezett tizenegy játékos mellett Tiba Zsuzsanna és Tóth II. Andrea utazhat. „A felkészülésünk javában tart, a lelki egyensúly is rendben van, úgyhogy bizakodom” – magyarázta a montreali legenda, aki szerint nem véletlen, hogy az imperiai torna egy meccsre, a spanyolok elleni találkozóra van kihegyezve.
Kemény Dénes a férfiak selejtezőjéről, riói tapasztalatairól beszélt, továbbá megemlítette, hogy a FINA sebtiben meghozott, felettébb érthetetlen döntése, miszerint válogatottunk a második kalapban várhatja az olimpiai sorsolást, inkább néhány vetélytárs körében okozott keserűséget…
A tájékoztatón a szövetség egyik legkitartóbb támogatója, a HP megújította szerződését legsikeresebb csapatsportágunk vezetésével.
„A sport olyan értékeket közvetít, amelyek a HP számára is elsődlegesek, mint például a csapatszellem, a tehetségek felkarolása, az ellenfél tisztelete, a mindenkori felkészültség fontossága, a győzni akarás és a fair play, ezért támogatjuk a vízilabdát” – hangsúlyozta Beck György, a HP magyarországi vezérigazgatója.
Az olimpia jegyében készülődnek a csapatok
-VÍZILABDA-
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!