Baumgartnerék lemondtak a négymillióról

F O R M U L A - 1

MTI
2004. 02. 10. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Baumgartner Team és a Baumgartner család arra az elhatározásra jutott, hogy megköszöni a magyar kormány korábban felajánlott, négymillió dolláros segítségét, de nem kívánja igénybe venni. A magyar állam ezzel együtt továbbra is segíti Baumgartner Zsolt Forma–1-es pályafutását: egy később aláírandó szerződés alapján 60 millió forintos támogatást nyújt.
A team arról is tájékoztatott, hogy a Minardi-Cosworth-szal kötött szerződés a teljes szezonra garantálja Baumgartner szereplését, egyes – titkos – szerződési kitételek pedig módot adnak arra, hogy a szponzori összeg egy részét a sorozat végéig tegyék le.
Baumgartnerék – mint elmondták – a közvélemény megosztottsága miatt mondtak le a kormány által fölajánlott szerepvállalásról. A team ezután azt az összefogást kívánja erősíteni, amelyet a támogatói klub megalakulása óta folyamatosan érzékel. Baumgartner Zsolt március 7-én rajthoz áll az Ausztrál Nagydíjon, majd a további futamokon, így a team arra számít, hogy a korábbi, tervezett támogatásokat kiválthatja az általuk tapasztalt összefogás. Baumgartner ma a Minardi- Cosworth idei autójával tesztel Misanóban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.