Bőséges kupamenü a hét végére

Sütõ-Nagy Zsolt
2004. 02. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kapkodhatják a fejünket a hét végén a kézilabda-szurkolók, hiszen hét magyar csapat lép pályára az európai kupaküzdelmekben. A legnagyobb érdeklődés a férfi Bajnokok Ligájára irányul: a negyeddöntő első összecsapásán a Szeged a német Magdeburgot fogadja, míg a Veszprém a spanyol Ciudad Real otthonában játszik.
Bár mindkét ellenfél félelmetesen erős, mégis bizakodva várhatjuk a párharcot, hiszen a Szeged a 16 között a címvédő francia Montpellier-t, a Veszprém a spanyol sztárcsapatot, a Barcelonát búcsúztatta. A címvédő után a tavalyelőtti győztes látogat Szegedre, amely jelenleg második helyen áll a világ legerősebb bajnokságaként számon tartott Bundesligában.
A veszprémiek helyzete sem könnyű, a spanyolok tavaly KEK-et, 2002-ben pedig EHF-kupát nyertek, s az idén a sorozat egyik esélyesei. A szombati mérkőzés előtt Zdravko Zovkónak Perez Carlos okozza a legnagyobb fejfájást, akit ugyancsak december végén műtöttek, s az átlövő még nem épült fel teljesen.
A nőknél csupán a csoportmérkőzések 5. fordulója következik, ám már most mindkét magyar együttes biztosíthatja helyét a negyeddöntőben. Az A csoportban szereplő Dunaferr-re egyszerű feladat vár: vasárnap otthon le kell győzni a német bajnok Triert, és nem kell tovább számolgatni, az utolsó fordulóban legfeljebb a csoportelsőség lehet a tét. A D csoportban szereplő FTC Spanyolországba látogat, s bár eredetileg csupán a 3. helyre várták a szakemberek az együttest, a Prestigóval szemben kiharcolható a 2. hely. Erre két esélye van Németh András csapatának, ha szombaton három gólnál nem kap ki nagyobb különbséggel, akkor már fellélegezhet. Ha nem sikerül, akkor az utolsó fordulóban Lublinban kell legalább döntetlent elérni.
A férfi EHF-kupa negyeddöntőjében a sérülésektől tizedelt Dunaferr az orosz Dinamo Asztrahanyt fogadja szombaton. A két együttes az előző sorozatban az elődöntőben találkozott, s akkor idegenben 25-23-ra nyert a Dunaferr, aztán hazai közönség előtt 30-27-re kikapott, és nem jutott a fináléba.
A program. Férfiak, BL-negyeddöntő, 1. mérkőzés: Ciudad Real (spanyol)–Veszprém, szombat 16.15 óra (Sport 1), Szeged–Magdeburg (német), szombat 18 (m2). EHF-kupa: Dunaferr– Asztrahany (orosz), szombat 18. Nők, BL, 5. forduló: A csoport: Dunaferr–Trier (német), vasárnap 18 (m2), D csoport: Elda Prestigio (spanyol)–Ferencváros, szombat 16:30 (Sport 1, felvételről, 18.15). EHF-kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés: Itxako Estella (spanyol)– Győr, szombat 16.45. KEK, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés: Cercle Nimes (francia)–Vác, vasárnap 16.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.