Egyéniben sikerült javítani a gyenge pénteki csapatszereplés után, ahol a férfi kardválogatott csak a 7. helyen zárt. Ferjancsik Domonkos – az ukrán Vlagyimir Lukasenkóval együtt – bronzérmet szerzett a Gerevich–Kovács–Kárpáti budapesti Világkupa-viadalon. Győzött a francia Boris Sanson, miután a döntőben 15:12-re nyert az orosz Sztanyiszlav Pozdnyakov ellen.
Ferjancsik lengyel, kínai és ukrán ellenfélen át jutott el könnyedén a nyolcas döntőig, ahol az ugyancsak remekül vívó Lengyel Balázs volt az első ellenfele. Kettejük párharcából a papírformának megfelelően a rutinosabb Ferjancsik került ki győztesen. Az elődöntőben az egyéniben és csapatban összesen négyszeres olimpiai és hétszeres világbajnok Pozdnyakovval szemben lépett pástra. Az első tust az orosz klasszis adta, azután viszont egészen az utolsó pillanatig Ferjancsik vezetett. Látványos akciók végén mindkét oldalon szép, egylámpás találatok estek, s ezekből 14:10-ig a magyar kardozó ért el többet. Ekkor azonban teljesen leblokkolt, és Pozdnyakov innen is képes volt fordítani.
– Semmiképpen nem csalódás ez a harmadik hely, mert ez az év egyik legerősebb versenye – értékelte teljesítményét Ferjancsik. – Az elődöntőben majdnem sikerült legyőznöm Pozdnyakovot, de az asszó második felében már nem tudtam rákényszeríteni az akaratomat.
Pozdnyakov az ezüstéremmel elnyerte a 2000-ben alapított vándordíjat, ami döntőbe kerülése esetén Ferjancsiké lett volna.
A Gerevich–Kovács–Kárpáti Világkupa-viadal. A negyeddöntőben: Ferjancsik Domonkos– Lengyel Balázs 15-9, Sztanyiszlav Pozdnyakov–Luigi Tarantino 15-14, Vlagyimir Lukasenko–Alekszej Gyacsenko (orosz) 15-12, Boris Sanson–Damien Touya (francia) 15-14. Az elődöntőben: Pozdnyakov–Ferjancsik 15-14, Sanson–Lukasenko 15-9. A döntőben: Sanson–Pozdnyakov 15-12.
A végeredmény: 1. Sanson, 2. Pozdnyakov, 3. Ferjancsik és Lukasenko, 5. Tarantino, 6. Lengyel, 7. Gyacsenko, 8. Touya.
Az ötéves sorozat végeredménye: 1. Pozdnyakov 26 pont, 2. Tarantino 26, 3. Ferjancsik 25, 4. Nemcsik Zsolt 24, 5. Julien Pille (francia) 17, 6. Mihai Covaliu (román) 11.
Lövöldözés Kijevben: Megölték Volodimir Zelenszkij kulcsemberét
