Francia–magyar párharcok a nyolc között

K O S Á R L A B D A Európa nyolc legjobb női klubcsapata közé került a Pécs, Sopron kettős, ami a vetélytársak lehetőségeit nézve messze felülmúl minden várakozást. Elég csak azt megemlíteni, hogy olyan elitcsapatok, mint az orosz Szamara vagy a spanyol Barcelona, Valencia duó a vert mezőnyben találhatók. A negyeddöntőben francia riválisok várnak a mieinkre, s az esélyek ugyan a túloldalra billenek, az eddigiek alapján kijelenthető: a Final Four sem elérhetetlen.

Amler Zoltán
2004. 02. 13. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Történjék bármi, illik kalapot emelni előttük. Szerda késő este Pécsett, a Lauber Dezső sportcsarnokban becslések szerint közel hatezren tették ezt meg, ám nyilvánvaló, a Sport1 közvetítésének hála, rengetegen csatlakoztak még hozzájuk. Hetedik hazai mérkőzését is megnyerte a baranyai csapat – éretten, higgadtan, rendkívül fegyelmezetten és taktikusan játszott, tízpontos diadalnál a kosárlabdában ritkán szokták kijelenteni, de ezúttal megtehetjük: esélyük sem volt a brnóiaknak.
„Örülök, hogy ennek a csapatnak az edzője lehetek!” – íme Rátgéber László árulkodó szavai. A sokat megélt szakvezetőt is lenyűgözte a csehek elleni produkció (69-59), no meg a továbbjutás a félelmetesen erős csoportból. „Az, hogy ebből a nyolcasból kiharcoltuk a negyeddöntőt, felér azzal a sikerrel, amikor eljutottunk a Final Fourba” – fűzte hozzá a találkozót követően. Boldog volt, mert a harmadik hely egyet jelent azzal, hogy csapata elkerülte a Jekatyerinburgot, nem kell a büdzsét jelentősen próbára tevő orosz utat szervezni, mindazonáltal kijelentette: mindenképpen centert kell igazolniuk a sérülése miatt hazarepülő amerikai Anderson helyére.
Hogy mi várható a két nyert párharcig tartó negyeddöntőben a Bourges ellen? Sok függ attól, miként sikerül a „kincskeresés” az európai vagy a tengerentúli piacon, már csak azért is, mert a franciák a 190 centis Godin személyében igencsak erősek a palánk alatt. Persze, Ambrus és Keller is bizonyította, bármikor képesek a minőségi beugrásra…
És ha már a minőség: a Sopron első rangú teljesítménnyel hozta a kötelezőt a Prágával szemben (95-48), az idegeskedés csak ezután következett. A magyarországi meccs után kezdődött ugyanis a Bourges és a Barcelona összecsapása, amely eldöntötte a zöld-sárgák sorsát. A franciák győzelmét sikerült kiszurkolni, így a Natália Hejková irányította társulat egy évvel korábban, mint azt tervezte, szintén küzdhet a fináléért. Kell-e mondani, nem bánkódik senki emiatt…
„Örülök, hogy mindenkinek játéklehetőséget tudtam adni, annak meg különösen, hogy mindenki élni is tudott ezzel” – nyilatkozta a szlovák edzőnő, aki a jelek szerint jól végzi munkáját: építgeti fiatal csapatát, s az eredmények sem maradnak el.
Női Euroliga. A csoport: Orsi-Sopron–Praha (cseh) 95-48. A végeredmény: 1. Jeketyerinburg (orosz) 25 pont, 2. Bourges (francia) 25, 3. Aix-en-Provence (francia) 23, 4. Sopron 23, 5. Barcelona (spanyol) 23, 6. Chieti (olasz) 17, 7. Praha 17, 8. Ruzomberok (szlovák) 15. B csoport: Pécs–Brno (cseh) 69-59. A végeredmény: 1. Valenciennes (francia) 23, 2. Gdynia (lengyel) 23, 3. Pécs 23, 4. Brno 22, 5. Valencia (spanyol) 21, 6. Szamara (orosz) 20, 7. Vilnius (litván) 19, 8. Parma (olasz) 17.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.