Kiss Szilárd rendre óvatos

-KÉZILABDA- Miután valamennyi férfi kézilabdacsapat búcsúzott a nemzetközi kupasorozattól, a figyelem a nőkre irányul. A Bajnokok Ligájában két magyar együttes is negyeddöntős, ám amíg az FTC-től már a nyolc közé jutás is óriási bravúr volt, addig a Dunaferr a következő fordulóban sem esélytelen.

Sütõ-Nagy Zsolt
2004. 02. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két hete Valenciában és Győrben is kikapott a Dunaferr, majd vasárnap az orosz bajnok Toljattit győzte le, s ezzel a sikerrel lett csoportelső. Túljutottak a hullámvölgyön?

– Nem hiszem, hogy komolyabb hullámvölgyben lett volna akkor a csapat – mondja Kiss Szilárd vezetőedző –, hiszen Valenciában csak egy góllal kaptunk ki, márpedig ellenfelünk most szerepelt a legerősebb összeállításában. Győrben valóban nem azt produkáltuk, amire képesek vagyunk, de azért még nem kerültünk gödörbe.

– A jelenlegi Dunaferr játékosállománya alapján kiemelkedik a hazai bajnokságból, viszont elég erős a BL-döntőbe jutáshoz?

– Nem hiszem, hogy mi kiemelkednénk a magyar bajnokságban, szerintem három-négy hasonló képességű csapat van. Nekünk is van gyenge pontunk, elsősorban a balátlövő posztra gondolok. Lehet, hogy sok válogatott kézilabdázónk van, de közülük többen is védekező játékosok. Szerintem a BL-ben több csapat is esélyesebb nálunk. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehetünk képesek a döntőbe jutásra, de pillanatnyilag nem ez foglalkoztat, hanem a Podgorica elleni negyeddöntő, mert az sem lefutott meccs.

– Ferling a válogatottban a világbajnokságon többször is kiválóan játszott balátlövőként, nem lenne hasznosabb vele betöltetni a posztot, és mást keresni irányítónak?

– Ezt is kipróbáltuk, de nem vált be. A válogatottban a jobboldal levette róla a súlyt, bátrabban játszhatott, ráadásul Görbicz remekül irányított.

– A válogatott beállóval, Kulcsár Anitával sem erősödött annyit a csapat, hogy merészebb lehessen?

– Kulcsár többnyire jól ismeri azokat a támadásvariációkat, amelyeket a Dunaferr játszik, ezért
könnyebb a beilleszkedése, de a balátlövő poszt minden csapatban meghatározó jelentőségű.

– A Podgorica többször is borsot tört már a Dunaferr orra alá, ám most önök tűnnek esélyesebbnek.

– Az ellenfelünk erejét éppen a csoportmérkőzéseken nyújtott teljesítmény jelzi, amikor otthon valamennyi ellenfelüket legyőzték. Az elmúlt négy esztendő alatt kétszer kerültünk velük szembe, s mindkétszer elbúcsúztattak bennünket. Abból a csapatból mindössze Petrovics távozott, akinek a helyét egy fiatal, tehetséges játékossal töltötték be, azaz összeszokott csapattal találkozunk. Egy kicsit javít a helyzetünkön, hogy idegenben kezdünk, ugyanakkor bizonytalanná tesz, hogy a negyeddöntő előtt nyolc játékosom is a válogatottban fog szerepelni, s kérdés, ez mennyire zökkenti ki a csapatot. Persze, mindig bízom a sikerben, ezért hagyományosan egy százalékkal nagyobb esélyt adok csapatomnak.
*
Sorsoltak a női kézilabda EHF-kupában, a negyeddöntőben a Győr a roppant erős dán GOG Gudméval találkozik, míg a KEK-ben a nyolc között a Váci NK a magyar NB I-ben is érdekelt, a Bajnokok Ligájától csoportharmadikként búcsúzó osztrák Hypo Niederösterreich csapatával találkozik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.