Olajozottan készülnek

2004. 02. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kijelentő módban is leírhatjuk: a sportági szakszövetségek elnökei közül Baráth Etele az egyetlen, aki az idénynyitó sajtótájékoztatón kijelenthette: „Nincsenek anyagi gondjaink. Az erre az évre kapott állami támogatásból és a szponzori bevételekből minden feltételt biztosítani tudunk a válogatottaknak az olimpiai felkészüléshez. A saját tulajdonunk lett a Duna-parti, Latorca utcai székház.”
A legeredményesebb magyar sportág kiemelt szponzora egy évtizede a Mol Rt., amelynek ügyvezető igazgatója, Szórád József megerősítette, hogy a sikeres együttműködés idén is folytatódik.
A válogatottak melegebb éghajlatra utaznak, ahol már februárban vizes edzéseken vehetnek részt. Ludasi Róbert kenustanítványaival már elutazott Dél-Afrikába. A női kajakosválogatott Fábiánné Rozsnyói Katalin vezetésével a jövő héten repül szintén Dél-Afrikába, míg a férfi kajakoscsapat Sári Nándor irányításával héthetes edzőtáborozáson vesz részt Ausztráliában. Angyal Zoltán szövetségi kapitány elmondta, hogy a válogatott kerettagok teljes létszámban áprilisban lesznek újra itthon, a munka Szegeden, Szolnokon és Dunavarsányban folytatódik majd. Az első olimpiai válogatóra május 1–2-án kerül sor, majd május 20-án kezdődik az ötkarikás kvalifikációs, poznani Európa-bajnokság, ahol a kenusoknál és a férfi kajakosoknál a még hiányzó kvóták megszerzése is cél.
Az idénynyitó sajtótájékoztató ünnepséggel zárult, amelyen a szövetség székházában felállított márványtáblára felkerült a maratoni távon ötszörös világbajnok Csay Renáta, Csabai Edvin és Györe Attila neve.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.