Tatán ismerkednek a legjobb súlyemelők

S Ú L Y E M E L É S

2004. 02. 10. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eljött az idő, amikor végre nem a szavakon van a hangsúly. A rendkívül hosszúra nyílt kapitányválasztás, Fehér Tamás kijelölése, majd váratlan lemondása, Dankó Ilona felettébb kellemetlen doppingügye után tegnap Imrő Dezső irányításával elkezdte olimpiai felkészülését a magyar válogatott. A tatai edzőtáborban egyelőre tizenhat emelő küzd a súlyokkal, ismerkedik az új szakmai stábbal, az Imrő, Bökfi kettőssel.
„Mostantól remélhetőleg a munka játssza a főszerepet, mert nagyon fontos a sportág jövője szempontjából, hogy jól szerepeljünk Athénban. Remélem, már nem jön semmiféle zavaró tényező, elkezdődik az új időszámítás” – magyarázta Dolovai Tamás, a szövetség elnöke, aki – talán nem titok – az új helyzetben azért kardoskodott, hogy Imrő Dezső vehesse kézbe a karmesteri pálcát. A kisbéri szakember egyelőre egy hétig teszteli kiválasztottjait, akikkel márciustól huzamosabb ideig lehet majd együtt.
„Ismerkedünk egymással. A keretben több fiatal is helyet kapott, lehet bizonyítani – mondta a kapitány. – Egyelőre sajnos nem lehet velünk világ- és Európa-bajnok klasszisunk, Likerecz Gyöngyi, illetve Eb-érmesünk, Kovács Zoltán, ám bízom abban, később mindketten csatlakoznak hozzánk.”
Imrő Dezső szeretné, ha igazi versenyhelyzet alakulna ki a legjobbak között, éppen ezért mindenkinek megadja a lehetőséget. Az olimpiai előtti első és talán egyetlen igazi felmérő áprilisban esedékes: a kijevi Európa-bajnokságon leszűrt tapasztalatok nagymértékben segíthetik a kiválasztást.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.