Teremben remek a Debreceni VSC

A debreceni Főnix Csarnokban rendezték meg a hét végén a teremlabdarúgó-bajnokság hatos döntőjét. A győzelmet és az ezzel járó négymillió forintot a DVSC nyerte meg, miután a fináléban 2-1-re legyőzte a Győrt.

2004. 02. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hatos döntőben a házigazda DVSC mint címvédő automatikusan helyet kapott, a további öt gárda a selejtezőkből biztosította a helyét. A szombati selejtezők A csoportjában a Győr százszázalékos teljesítménnyel harcolta ki az elődöntő jogát, míg a DVSC-nek a vereség mellett egy győzelem is elég volt a továbblépéshez. A másik csoportban a Ferencváros két döntetlennel lett második a négy pontot szerzett Sopron mögött.
A tegnapi folytatásban, immáron telt ház előtt, a Győr izgalmas, változatos mérkőzésen hosszabbítás után büntetőkkel győzte le a Ferencvárost, míg a házigazda az előző napi formájához képest hatalmasat javulva, két góllal verte a Sopront. A mérkőzés 18. percében sajnálatos sérülés történt: Égert hordágyon vitték le a pályáról, járomcsonttörést szenvedett.
A döntőben a címvédő házigazda 2-1-es győzelmet aratott a Győr ellen. Nem kis izgalmat, a győriek részéről heves tiltakozást váltott ki, amikor Bede játékvezető néhány perccel a befejezés előtt érvénytelenítette a vendégek gólját, amely akár a hosszabbítást is jelenthette volna. A győri gólt megelőző debreceni támadás indításakor a vendégek szabálytalankodtak, s még akkor is a földön feküdt egy hazai focista, amikor a vendégek a hálóba találtak.
Selejtezők. A csoport: DVSC– Szeged 1-0, Szeged–Győr 2-3, DVSC–Győr 1-3. B csoport: FTC–Sopron 2-2, Sopron–Balaton FC 3-2, FTC–Siófok 4-4. Az elődöntőkben: Győr–FTC 3-3 (büntetőkkel: 2-1), DVSC–Sopron 3-1.
A harmadik helyért: FTC–Sopron 2-0. A döntőben: DVSC–Győr 2-1.
***
Újabb visszavonuló. A múlt héten a kispesti Miriuta beszélt vissza a pályáról az edzőnek, Gálhidi Györgynek. A tréner lehívta a pályáról, aki ezek után bejelentette, visszavonul. Az élet néhány napon belül megismételte önmagát. Ezúttal – a sportlap információja szerint – a Megyeri úti irodában támadt nézeteltérés Mezey György, az Újpest edzője és játékosa, Urbán Flórián között. A válogatott futballista az eset után bejelentette, hogy visszavonul.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.