Minden tiszteletem Wenger mesteré, kiváló szakember, nagy stratéga, arról nem beszélve, hogy zseniális futballistákat irányíthat. Nem vitatkozom vele, fölösleges lenne, alapvetően azért, mert ő is tudja, mennyit ér ez a tiltás. Profi, a labdarúgásból élő játékos; tisztában van vele, meddig mehet el. Ilyen szabályozással, „nyilatkozattal” szerintem semmit nem ér el. Az ember természetesen mindig önmagából indul ki, s ez alapján azt mondom: mi is, nem titkolom, én is, megittunk néhány pohárral. Különösen győztes meccs után – hangsúlyozom, után –, s azt sem állítom, hogy mindig megálltunk volna egy pohár sör után. A bajnoki és kupatalálkozók előtt azonban senkinek sem jutott az eszébe, hogy fröccsözgessen a mérkőzés előtti estén. El kell hinni, mert így van, hogy aki pályára lép, különösen ilyen szintű bajnokságban, az a legjobbat, a legtöbbet akarja nyújtani. Nincs is más választása. Az más kérdés, hogy a szuperfoci nem mindig jön össze, s ilyenkor rögtön megkezdődik a duma, hogy „na, ez biztosan piált”.
Aki futballozott magas szinten, tétmeccsen, netán az országa válogatottjában is helyet kapott, az tudja, mekkora feszültség dolgozik a játékosokban egy-egy találkozó előtt, így aztán nem török pálcát azok fölött, akik a kilencven perc után kieresztik a gőzt, mert fel akarnak szabadulni az idegi teher alól. Való igaz, sok híradás érkezik duhajkodó, éjszakázó focistákról. Biztosan így is van, azt azonban ne felejtsük el, a mi időnkben még nem éltek annyira kirakatban a játékosok, egyáltalán a sportolók, mint manapság. Ha valakit akkoriban este tíz után megláttak egy szórakozóhelyen, az másnapra bűnbak volt.
Alapigazság persze, hogy az alkohol és a sport nem fér össze, s biztos vagyok benne, hogy az Arsenal focistái is tisztában vannak ezzel. Nem véletlenül vezetik a bajnoki tabellát. Whiskyvel is, meg anélkül is.
wimbledon
Wimbledon a következő döntésével tönkreteszi a gyerekek álmát?
