Birkózás a parketten, szolnoki egyenlítéssel

K O S Á R L A B D A

Amler Zoltán
2004. 05. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tapodi Péter szavatartó ember. A szolnoki szakvezető nem „veri tovább az ostort”, ahogy ígérte: a többi a lányokon múlik. Nincs szíve a fárasztó szezon végén tovább űzni-hajtani őket, hiszen amit eddig véghezvittek, már önmagában bravúrnak számít. EK-ezüst, MK-arany és egy sikeres bajnoki elődöntős párharc az Euroliga negyeddöntős Sopron ellen. „Kell ennél több?” – a tréner kérdése.
„Kell, persze hogy kell” – mondják ellenben a hölgyek, akik ennek megfelelően 9-0-val kezdik a finálé második összecsapását. Pedig nem akárki a vetélytárs. A pécsieket nem kell bemutatni: Csákány vezérletével robog a hazai egylet, az első partit kívánja feledtetni kitartó szurkolóival, amikor is Pécsett esélye sem volt a szoros eredmény elérésére.
„Harcoljatok!” – íme, a rátgéberi ukáz, amely a negyedik percben hallható az időkérésnél. A tanítványok rögvest magasabb fokozatba kapcsolnak, 15-12-re fel is zárkóznak, ám az első dudaszó előtt Englert hármasa hatpontosra növeli a hazai előnyt. Nevezett a második negyed elején újra triplát süllyeszt el a gyűrűben, azaz pillanatok alatt visszaáll a tízpontos differencia (22-12). Több mint meglepő… Ráadásul a továbbiakban is csak keresik önmagukat a vendégek, nem találják a Szolnok kemény védekezésének ellenszerét, a nagyszünetben 33-22 a táblán, azaz érik a meglepetés. Persze, a meglepő kategóriába tartozna-e egyáltalán, ha az idén naggyá nőt Szolnok legyőzné odahaza a nagy Pécset?
Kőkemény csata, kevés kosár, ez van akkor, ha két jól, határozottan védekező társulat kerül szembe egymással. Már Tapodi is ideges, hiába, azért nyerni, nagyon nyerni akar. Érzi, egy kicsit muszáj keményebbre fognia a figurát, hiszen 36-26 után fogytán a lendület. A Pécs egyenlít, majd vezet is (36-37), a hangulat paprikás, izgalmas lesz a vége, az bizonyos. És borzasztóan kemény – Farmert például úgy kell letámogatni egy ütközés után. Nehéz a szorításból itt is, ott is szabadulni, igazi birkózás ez, nem bírnak egymással. Djelmis a legaktívabb, 57-51-nél már a 17. pontját dobja. A vége rendkívül izgalmas, a sárgák, ha nehezen is, de 66-61-re nyerik a találkozót. A három nyert mérkőzésig tartó párharc így 1-1-re áll, azaz kedden „csak” közelebb kerülhet valamelyikük a végső diadalhoz. Mindketten kérnének ebből a „csak”-ból…

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.