Erdei megutaztatta a világbajnoki övét

Ö K Ö L V Í V Á S

Munkatársunktól
2004. 05. 13. 19:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akár hiszik, akár nem, legalább olyan izgalmas volt, mint az élő közvetítésben… Erdei Zsolt szombati dortmundi címvédő mérkőzéséről van szó, amelynek a sajtótájékoztatóját a jó barát, az első profi világbajnok, Kovács István éttermében, a Boxutcában rendeztek meg. Itt nézhettük újra végig az argentin Garay elleni összecsapásának a legizgalmasabb jeleneteit, miközben a címét pontozással megvédő Erdei kommentálta a látottakat.
„Ebben a menetben elvert, nem is tudom, hogy maradtam talpon” – kommentálta a 11. menet pofonrengetegét. Igaza volt, kellett az a megváltó gongszó… De megjött, hogy aztán az utolsóban, a tizenkettedikben ismét a régi Zsolt jöjjön vissza. „A közepétől már éreztem, hogy elkészült az erejével, s ha csak egy kicsivel több erő maradt volna bennem, akkor padlót fog.”
Dámosy Zsolt menedzser a jövőről azt mondta, elképzelhető, hogy az őszön a magyar közönség előtt is megkísérli megvédeni a címét Erdei, de ehhez sok mindennek össze kell jönni. Alapvetően annak, hogy érvényes szerződés legyen a bunyóra is, a televíziós közvetítésre is, s nem mellesleg megtalálják a „jó” ellenfelet. Az ünnepelt egyelőre nem kívánkozik a kötelek közé: „Néhány hétig nem létezik boksz a számomra, pihenni akarok, élvezni a kesztyű nélküli napokat.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.