Fölényesen nyert a rangadón az Újpest

L a b d a r ú g á s

Róth Ferenc
2004. 05. 13. 20:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még a múlt hét végén határoztak arról a csapatok, hogy akár az aranyesélyről is döntő legyen a Megyeri úti futballrandevú, az Újpest– DVSC bajnoki. A liláknak jót tett a fiatal, ambiciózus edző, Mészöly Géza lendülete, a Debrecennek pedig már a bajnoki rajt előtt is állt a zászló – akár az elsőségre is. (Az UEFA-kupa-szereplésével is ezt támasztotta alá az együttes.) Az utóbbi években soha nem álltak még ilyen közel az álmukhoz, a bajnoki aranyhoz. Érthető és elfogadható volt ezek után, hogy a mindig nyugodt – legalábbis pókerarcú – mester, Szentes Lázár is feszültebb volt a szokottnál, s nem is titkolta: „Nagy lehetőség előtt állunk, élni kellene vele.”
Az első félidő röviden összefoglalható: a színvonal távolról sem a régi Megyeri úti rangadókat idézte, a küzdelem és a gyötrődés azonban igen.
A folytatásban a két kapu mögött ülő szurkolók háborogtak. Előbb a lilák, mert Tóth Norbert lesállása után nem ítélt gólt a játékvezető, majd a debreceniek, mert szerintük Tamási a tizenhatoson belül buktatta Halmosit. Se gól, se tizenegyes. Az 53. percben aztán középre mutatott a bíró, mert egy kipattanó labdát Tóth Norbert öt méterről lőtt a kapuba (1-0). Ez megalapozta a hangulatot, aztán tíz perccel később Vincze kapitális hibája után újra Tóth emelt a kapuba (2-0). A végén még Rajczi is betalált, így 3-0-s fölényes győzelmet aratott az Újpest.

A labdarúgó NB I/B 30. fordulójában: Szeged–Vasas 1-2, Dabas– Bodajk 3-2, Szolnok–DVTK 2-1, Pápa–Balassagyarmat 3-1, Tatabánya–BKV Előre 4-1, Vác–REAC 0-2, Kecskemét–Dunaújváros 0-0, Kaposvár–Hévíz 0-0, Honvéd– Nyíregyháza 3-1. Az állás: 1. Honvéd 66 pont, 2. Kaposvár 55, 3. Vasas 54, 4. Diósgyőr 52.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.