Nagyon fogadkoztak a győriek, hogy az EHF-kupa-döntő első hazai mérkőzéséből sikerült tanulniuk, ám a viborgi találkozó első perceiben a dánok szinte megismételték a magyarországi kezdést. Egy hete 6-1-re húztak el, ezúttal 5-0-ra vezettek, s mivel emberfogással kikapcsolták Görbiczet, csak vergődött a Győr. A jobbszélső Bódi szerezte az első győri gólt, s fokozatosan oldódtak a görcsök, néhányszor Sirina is bravúrosan védett, így 5-3-ra felzárkózott a magyar csapat.
A 18. percig nyílt volt az összecsapás, ezt követően azonban rengeteg labdát adott el a magyar együttes, hibát hibára halmozott, támadásban roppant kiismerhető volt, s egyre nagyobb lett a különbség. A félidő végéig 19-10-re elhúzott a Viborg, s ezzel gyakorlatilag eldőlt a kupa sorsa. A második félidőben a hazaiak már felszabadultan kézilabdázhattak, tetszés szerint lőtték a gólokat, végül 37-21-es sikerrel hódították el a trófeát.
A női Bajnokok Ligáját a Dunaferrt búcsúztató dán Slagelse nyerte, amely a címvédő szlovén Krim Ljubljanát kettős győzelemmel múlta felül. A teljes dán diadalról az Ikast gondoskodott, miután a KEK-serleget az osztrák Hypóval szemben megszerezte.
A férfi Magyar Kupa-döntőt ugyan a várakozásnak megfelelően a Veszprém és a Szeged vívta, mégis izgalmas csatát hozott a 3. helyért megrendezett találkozó, hiszen a két finalista a Bajnokok Ligájában indul, így a KEK-ben a bronzérmes szerepelhet az ősszel. Meglepetésre fordulatos mérkőzésen a Nyíregyháza 30-25-re legyőzte a Tatabányát, s ezzel nemzetközi szerepléshez jutott.
A döntőben a bajnok Veszprém gyorsan magához ragadta az irányítást. Sterbik többször is bravúrosan védett, hétméterest is hárított, míg Lazarov egymás után lőtte a gólokat, s ennek köszönhetően 10-7-re vezetett a Veszprém. A szegediek ugyan keményen küzdöttek, ám két gólnál közelebb nem tudtak kerülni örök riválisukhoz, akik végül 29-24-re győztek. A veszprémiek az utolsó percekben már szinte ünnepelve játszottak, amikor válogatott irányítójuk, Buday Dániel egy balszerencsés mozdulatot követően megsérült, ölben kellett levinni a pályáról. A mérkőzés után még úgy tűnt, nem súlyos az eset, ám a pontosabb orvosi vizsgálatok után vasárnap már meg is műtötték a részleges térdszalagszakadást szenvedett játékost, aki várhatóan csak július közepén kezdheti meg az edzéseket. Az már biztos, hogy a norvégok elleni júniusi világbajnoki selejtezőn nem léphet pályára, s egyelőre olimpiai szereplése is bizonytalan.
Kupagyőzelem vezéráldozattal
K é z i l a b d a Nem volt képes a bravúrra a Győr az EHF-kupában. A hazai 27-27 után Dániában 37-21-re kapott ki a Viborgtól, s harmadik nekifutásra sem sikerült elhódítani a serleget. A dán csapatok fölényére jellemző, hogy a Bajnokok Ligáját és a KEK-et is megnyerték. A férfiaknál a Veszprém 29-24-re nyert a Magyar Kupa-döntőben a Szeged ellen. A válogatott irányítója, Buday Dániel súlyos sérülést szenvedett, s az olimpiai szereplése is veszélybe került.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!