Staicu Simona világbajnokok előtt

t ö m e g s p o r t

Munkatársunktól
2004. 05. 10. 20:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tizenhatodszor hirdették meg a Libresse női futónapot és mozgásfesztivált; vasárnap több mint ötezer lány és asszony húzott sportcipőt, hogy fusson vagy gyalogoljon a három táv valamelyikén a Városligetben.
Az 1,9 kilométeres gyaloglás rajtjánál több mint félezren sorakoztak fel, közöttük több, a gyermekét babakocsiban toló anyuka. A 3,4 kilométeres futás kellemes kocogás volt a liget árnyas útjain, majd jött a leghosszabb táv (6 km) és a profik. Itt az volt a kérdés, hogy Staicu Simonának 1994, 1995, 1999, 2001 után sikerül-e megszereznie ötödik győzelmét a verseny történetében. Az egykori ifjúsági világbajnok futónő sikeréhez végül nem fért kétség. Már az elején ellépett az ellenfeleitől, és végül rajt-cél győzelmet ünnepelhetett. Az athéni olimpiai maratoni szintjét már teljesítő Staicu a világbajnokok versenyét is megnyerte, hiszen a duatlonban aranyérmes Csomor Erikát és a tájfutásban kétszeres első Oláh Katalint maga mögött hagyta.
A Budapest Sportiroda következő budapesti eseménye a 4. Apenta hegyi félmaraton és váltó lesz május 23-án, a Normafánál.
16. Libresse női futónap és mozgásfesztivál. 6 km: 1. Staicu Simona (BVSC) 20:10, 2. Tóth Lívia (VEDAC) 20:37, 3. Csomor Erika (BVSC) 21:31, 4. Oláh Katalin (BVSC) 22:06. Kerekes székesek: 1. Dóra Krisztina (Rodata) 16:00.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.