Újpesti siker a rangadón

L A B D A R Ú G Á S Az év mérkőzésének kiáltották ki a tegnapi Megyeri úti rangadót, az Újpest–Ferencváros összecsapást. A csapatok ezúttal megfeleltek a megelőlegezett bizalomnak, mert kitűnő meccset vívtak, amelyen egyetlen gól döntött a házigazda javára (1-0). Ez, hozzászámolva a Debrecen hazai sikerét, azt jelenti, hogy még mindig három csapat esélyes a bajnoki címre. A legjobb helyzetben a lilák vannak: a gyengélkedő MTK elleni csütörtöki győzelem meghozhatja számukra az aranyat. Ehhez persze az is kell, hogy a jelenleg élen álló DVSC vereséget szenvedjen az Üllői úton. Amennyiben ugyanis nyer, vidéki bajnoka lesz a magyar futballnak. Az alsóházban eldőlt, hogy a Lombard mellett a Békéscsaba kényszerül osztályozóra az NB I-es tagságért.

Róth Ferenc
2004. 05. 24. 19:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha valaki azt gondolta volna a debreceniek múlt heti soproni döntetlenje után, hogy kipukkadt a Szentes-csapat, az tévedett. A Loki már a szombati győzelmével – magabiztos, 3-0-s siker a lendületét elveszített Balaton FC ellen – jelezte, nem mondott le az elsőségről.
Ennek és a tegnapi matinérangadónak a tükrében még kuszább lett a tabella eleje. Így aztán szinte minden labdaérintésnek és gólnak különös jelentősége volt az újpesti meccsen, amelyre a vártnál némileg kevesebben mentek ki a Szusza Ferenc Stadionba: a hivatalos nézőszám nem érte el a kilencezret.
Aki azonban ott volt, kitűnően szórakozott. Elsősorban persze a semleges szemlélő, mert annak mindegy volt, hol esik gól, melyik kapu előtt alakul ki helyzet. Ez utóbbiból volt egy szakajtónyi. Annyi, amennyivel akár egy teljes rájátszást meg lehet nyerni. A labda mégis csak egyetlen alkalommal került a kapuba. A lilák örömére a Fradi járt rosszul, miután a 21. percben Rajczi talált a hálóba. Úgy, hogy az emelt labdája a kifutó Szűcs fölött a keresztlécről pattant a kapuba (1-0). S ha már kapust említettük: az első félidő legszebb vendégkontrája éppen tőle indult. A térfél közepéig kifutva passzolt Sasu elé, aki középre adott, Rósa pedig a jobb oldali lécet találta el.
A második játékrész a klasszikus forgatókönyv szabályai szerint alakult. A Ferencváros – nem volt veszítenivalója – támadott, az Újpest jobb híján védekezett, s kontrákkal lopakodott a Fradi kapuja elé. Gólig nem, csak egy kapufáig jutott Vanczák révén, de számára az volt a fontos, hogy a kapuja érintetlen maradjon. Ehhez az is kellett, hogy az egyébként közepes teljesítményt nyújtó Gera, meg a Dragóner-féle felfutásokra vállalkozó Gyepes kihagyja a tutit is, finoman fogalmazva sem segítve ezzel a csapatát abban, hogy a csütörtöki, DVSC elleni „második” bajnoki döntő után az Üllői úton legyen fiesta. Mert az feltételezhetően vagy a szomszédban, az MTK-stadionban lesz a lilák előadásában, vagy pedig mégis az Üllői úton – debreceni hangszereléssel. A ferencvárosi aranyérem, ily jelentős tét mellett, a csodák kategóriájába tartozna. Különösen úgy, hogy ezt a találkozót sem úszta meg kiállítás nélkül az FTC. Ezúttal Botist küldte le a pályáról – második sárgája után – a jól bíráskodó horvát játékvezető, Trivkovic.
































Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.