Valencia–Marseille UEFA-kupa-finálé

L A B D A R Ú G Á S

MTI
2004. 05. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Négy éven belül a harmadik európai kupadöntőjére készülhet a Valencia, miután a Villarreal elleni hazai győzelmével (1-0) bejutott a labdarúgó UEFA-kupa május 19-i göteborgi fináléjába. Az előző két alkalommal vereséget szenvedett a csapat, a Bajnokok Ligájában 2000-ben a Real Madridtól, 2001-ben pedig a Bayern Münchentől kapott ki. „Remélem, a mostani döntőben már szerencsénk lesz. Egyébként nehéz helyzetben vagyunk, hiszen még a bajnokságban is rendkívül kiélezett küzdelmet vívunk” – nyilatkozott Rafa Benitez, a Valencia vezetőedzője.
A másik elődöntőben az Olympique Marseille hazai pályán 2-0-ra legyőzte az angol Newcastle Unitedet, és ezzel 2-0-s összesítéssel bejutott a döntőbe. A franciáknál mindenki Didier Drogbát élteti, aki az első félidőben egyéni akció végén vette be Shay Given kapuját, majd alig tíz perccel a lefújás előtt egy gyönyörű kapás lövés révén volt eredményes. „Biztosan nehéz dolgunk lesz a Valencia ellen, de erőt meríthetünk abból, hogy még nem vesztettünk mérkőzést a mostani sorozatban” – mondta Jose Anigo, a Marseille szakvezetője.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.