Találóan fogalmazott Frank Tamás menedzser, amikor elmondta, hogy több oldalról és szemszögből is nézhető Baumgartner Zsolt nyolcadik, pontot érő helyezése. Mert tény, utolsóként ért célba, senkit nem előzött meg, azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy amikor elrajtolt a mezőny, még húszan voltak a rajtrácsokon.
– Feltételezem, valamennyien azzal a szándékkal vágtak neki a távnak, hogy jó helyezést érnek el, de legalábbis, hogy befejezzék a versenyt. Nem Baumgartner Zsolt okolható amiatt, hogy végül csak nyolc valósította meg a tervét, próbáljunk meg inkább együtt örülni ennek a pontnak – mondta a menedzser, aki elmondta azt is, hogy a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség történetében mérföldkövet jelentett a vasárnap, hiszen magyar pilóta nem szerzett még pontot ilyen rangos versenysorozaton.
A vég nélkül mosolygó Baumgartner Zsolt, akit szemmel láthatóan nem viselt meg sem az elmúlt napok száguldó tempója, sem a hosszú repülőút, azt sajnálta csupán, hogy magyar újságírók nem lehettek ott az indianapolisi oválpályán, ám az ott lakó magyarok végig segítették, buzdították őt, a futam után pedig előkerült a magyar zászló is.
– Életem legnehezebb versenyén vagyok túl, hihetetlen volt az a feszültség, amely végigkísérte a futamot. Tudtam, az élen haladókhoz nem tudok még csak közelíteni sem, így aztán a lehetőségekhez képest igyekeztem óvatosan vezetni a Minardit, kimaradni a balhékból. Tudtam, hogy az istállóm két éve nem szerzett pontot, ettől függetlenül nem gondoltam, hogy ekkora ünneplésben részesítenek a boxban.
Feltételezhető, másoknak, más pilótáknak is tetszett a „kis” Minardi bravúrja, hiszen a pilóta elárulta azt is, hogy meglepetésére többen is odamentek hozzá, megszorították a kezét, megveregették a vállát, „ami részben nekem szólt, részben pedig az istállónak, amelyik nem tartozik a tehetősek közé, így aztán természetesen felfigyelnek a részsikereire is”.
Amikor a jövő került szóba, Frank elmondta, hogy ő már a Formula–1-es szerződés megkötésének az idején érezte, jól döntöttek, amikor a Minardi-, s nem a Jordan-szerződés mellett kardoskodtak.
– Kimutatható, hogy az elmúlt kilenc futam során a Minardinak, még ha csak egy pontot is szerzett, jobb, nagyobb sajtója volt, mint a Jordannek. Az akkori döntés tehát minket igazolt, s nem lett igazuk azoknak, akik előre teljesen esélytelennek ítélték meg Zsoltot. Nem az, és a reményeink szerint jövőre már magasabb szinten s más istállónál versenyez majd.
Tudnivaló, a pontszerzés az F–1-ben nagy dolog, s egyben azt is jelenti, hogy az FOM Travel (a csapatok utaztatását intéző cég) Baumgartner istállójának is juttat majd abból a költségtérítésből, amely azokat a csapatokat illeti meg, amelyek pontot szereztek az idei futamok során. Így, mondta a pilóta, a felszabaduló pénzt az autó fejlesztésére fordíthatják.
Az értékelhető helyezésével Zsolt tehát, mint igazi profi, már pénzt tett a munkaadója, a Minardi-Cosworth zsebébe.
Több mint egymilliárdos villában dőzsölt Ruszin-Szendi Romulusz
