Ezt Otto Rehhagel is látta

L A B D A R Ú G Á S Vasárnap este kialakult a portugáliai Európa-bajnokság elődöntőinek párosítása. Miután a csehek 3-0-ra legyőzték Dánia legjobbjait, csütörtökön ők mérkőznek Görögországgal. Egy nappal korábban, holnap Portugália–Hollandia összecsapást rendeznek.

Munkatársunktól
2004. 06. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Otto Rehhagel természetesen a portói stadion lelátóján nézte meg a vasárnap esti utolsó negyeddöntőt – a csehek második félidei játékát látva erősen kérdéses, milyen kedvvel is távozott onnan. Persze, folyton folyvást azt hangsúlyozza, hogy csapatának, a görög válogatottnak már nincs veszítenivalója, ám bátran állíthatjuk, mindez csak egyfajta stratégia a részéről. A finálét célozta meg fiaival, ez egyértelmű, ám látva az ellenfél remeklését, valami nagyon okosat kell kitalálnia, ha az újabb akadályt át akarja ugrani futballistáival.
Csehország ugyanis voltaképpen úgy győzte le 3-0-ra a svédek és az olaszok által is felülmúlhatatlan Dánia együttesét, hogy igazából meg sem izzadt. Az első félidőben ugyan nem pörgött úgy a Pavel Nedved irányította gépezet, ahogy megszokhattuk tőle, ám hátul már ekkor is stabilan állt a védelem. A második félidő elején azonban elegendő volt egyetlen szöglet, egy pontos Koller-fejes (hogy hagyhatták így egyedül?), s máris varázsütésre megváltozott a csehek játéka: a támadási kényszerbe kerülő ellenfelét ügyesen kontrázta le a negyedik portugáliai Eb-meccsét megnyerő alakulat.
„Hatalmas örömöt jelent, hogy már öt gólnál járok, nem hittem, hogy ilyen eredményes leszek. De ennél is fontosabb, hogy újra nyertünk! – értékelt a 63., majd a 65. percben is eredményes Milan Baros, aki öt találattal vezeti az Eb-góllövőlistát. – Nem becsüljük le egyetlen ellenfelünket, így a görögöket sem, nehéz mérkőzés vár ránk.” Ha a Liverpool csatára a görögök elleni csütörtöki elődöntőn is betalál a kapuba, akkor beállítja a legendás Michel Platini csúcsát – a francia az 1984-es Európa-bajnokságon sorozatban öt meccsen szerzett gólt. Mindez aranyat ér csapatának…
Értelemszerűen rendkívül szomorú volt a lefújást követően a dán társaság (Koppenhága főterén néhány üveg összetörésében nyilvánult meg a csalódottság), amelynek szakvezetője, Morten Olsent így fogalmazott: „A korábbi találkozókon jól futballoztunk, most nem. Amennyiben meg tudtuk volna ismételni a teljesítményünket, akkor most mi készülnénk a folytatásra. Sokat rontottunk, nem is voltunk elég agreszszívek, ami egyet jelentett azzal, hogy esélyünk sem volt a fordításra” – értékelt csalódottan az egykori kiváló védő.



Negyeddöntők. Csehország– Dánia 3-0 (0-0), Porto, v.: Ivanov (orosz). Gól: Koller (49.), Baros (63., 65.).
Az elődöntőben. Szerda: Portugália–Hollandia. Csütörtök: Görögország–Csehország.



MERKÉ A finálé. Az UEFA illetékesei kijelölték az Európa-bajnokság legfontosabb három mérkőzésének játékvezetőit. Ezek szerint a holnapi elődöntőt a svéd Anders Frisk, a másnapit az olasz Pierluigi Collina vezeti. A várva várt finálét pedig a német Markus Merk vezényelheti le.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.