A bolgárok jókora zakó után – 5-0-s megsemmisítő vereség a svédektől –, a dánok pedig az olaszok elleni, jónak mondható
0-0-s döntetlennel érkeztek Bragába, ahol a sok mindenre választ adó találkozót rendezték a két ország nemzeti tizenegye között. A múlt a dánok mellett szólt, hiszen az eddigi 12 összecsapásukból ők négyet, míg a bolgárok csak kettőt nyertek meg. Hat találkozó döntetlennel ért véget.
A félkésznek tűnő bragai arénában – a kapu mögötti szektorokat mintha elfelejtették volna megcsinálni, akár egy kedves falusi pálya, úgy néz ki – a dánok a statisztikának megfelelően kezdtek, szinte esélyt sem adva a tébláboló bolgároknak. Ennek jegyében az 5. percben Jörgensen lőtt Zdravkov kapusba, majd a 10.-ben újra ő juttathatta volna előnyhöz a vörös mezben játszókat. Közben észre kellett venni Helveg zseniális szerelését, amikor egy átadást mellel mentett a bolgár támadók elől – klasszikusan szép mozdulattal.
A másik oldalon Sörensen kapus akár fel is áshatta volna a félkész lelátórészt, semmi dolga nem volt. Nem így a kolléga, Zdravkov, akinek nem volt könnyű a helyzete akkor sem, amikor a 28. percben az édesanyja közelmúltbéli halála után ismét bizalmat kapott Grönkjaer éles lövését piszkálta el a jobb alsó sarok elől.
Amikor már mindenki legyintett a bolgárokra, elkezdtek futballozni. Ezt előbb Hrisztov fejese, majd a 43. pecben Petrov nagy, ám kihagyott helyzete jelzett. A slusszpoén mégis a dánoké lett. A 44. percben egy hajszálpontos Jörgensen–Tomasson összjáték után az utóbbi biztosan lőtt Zdravkov kapujába. (0-1).
A második félidőben gyorsan kiderült: a bolgárok csak néhány percnyi futballra voltak képesek. Jószerivel semmi említésre méltó nem történt Bragában. Ez dán részről még csak-csak elfogadható, bolgárról azonban már kevésbé, hiszen nekik támadni, de legalábbis akarni kellett volna. Egyiket sem lehetett észrevenni a csapaton. Azt azonban igen, hogy a nyolc perccel a vége előtt S. Petrovot kiállította a szigorú Batista bíró. A lefújás után kiderült, hogy Markov kapitány csapata számára a csoportmérkőzésekkel véget ér az Eb. Függetlenül az olasz–svédtől, s attól is, hogy legyőzik-e a harmadik fordulóban az olaszokat. A tegnapi gyenge teljesítmény alapján úgy tűnik, nem. Különösen nem úgy, hogy a 92. percben Grönkjaer is betalált (2-0).
A nap másik találkozóján, a portói Olaszország–Svédország mérkőzésen már az első negyedórában több izgalmat élhettek át a nézők, mint az előző meccs 90 perce során. Az első igazán nagy lehetőség a Perrotta, Vieri duó előtt adódott. Az előbbi lövését kivédte Isaksson kapus, Vieri pedig ezúttal hibázott. Hogy két csapat van a pályán, arról egy emlékezetes villanás tanúskodott. Ljungberg sarkalását Ibrahimovic lőtte fölé. A 28. percben Isaksson bizonyította, hogy kiváló kapuvédő. Del Piero „láthatatlan” lövését tornázta ki a jobb alsóból. Kilenc perccel később azonban már ő is tehetetlen volt. Panucci két mesés csel után adott középre, jött az ifjú, a 22 éves Cassano, s a jobb sarokba csúsztatott, (1-0) s ezt azt jelentette, hogy a hihetetlenül egységes, gondolkodva futballozó olasz csapat előnnyel várhatta a második félidőt. A folytatásban a svédek mindent megtettek az egyenlítésért. A 85. percben siker koronázta próbálkozásaikat. Egy kavarodást követően Ibrahimovic úgy emelt, háttal állva, Buffon kapujába, hogy találatáról még sokáig fognak beszélni (1-1). A C csoportban minden fontos kérdés a jövő keddi befejező fordulóra maradt.
C csoport, 2. forduló: Bulgária–Dánia 0-2 (0-1), Braga, v.: Batista (portugál). Gólok:Tomasson (44.), Grönkjaer (92.). Olaszország –Svédország 1-1 (1-0), Porto, v.: Meier (svájci). Gólok: Cassano (37.), Ibrahimovic (85.). Az állás: 1. Svédország 4 (6-1), 2. Dánia 4 (2-0),
3. Olaszország 2, 4. Bulgária 0.
A mai program. D csoport, 2. forduló: Lettország–Németország, Porto, 18 óra, (MTV), v.: Riley (angol). Hollandia–Csehország, Aveiro, 20.45 (MTV), v.: Gonzalez (spanyol). A vasárnapi program. A csoport, 3. forduló: Spanyolország–Portugália, Lisszabon, 20.45 (MTV), v.: Frisk (svéd). Oroszország–Görögország, Faro-Loulé, 20.45 (m2) v.: Veissiere (francia).