Miszkina nem örült sokáig

T e n i s z

Sütõ-Nagy Zsolt
2004. 06. 26. 20:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kapros Anikó csütörtöki veresége után tegnap már haza is érkezett az angol fővárosból, de még mindig bosszankodik egy kicsit azon, hogy egy hajszállal elmaradt a világszenzációt jelentő bravúrtól, s a Roland Garros-győztes Anasztaszia Miszkinával szemben három szettben alul maradt. A 7:5-re nyert játszma után Miszkina 6:2, 6:4-gyel fordított.
– Nagyon sokszor éreztem, hogy én irányítom a játékot, s ez meg is lepett – emlékezett vissza a találkozóra Kapros Anikó. – A második szett közepén éreztem, hogy elfáradok, s ez döntő volt. Jobb felkészüléssel sikerülhetett volna a meglepetés, úgy érzem, legközelebb már képes leszek legyőzni őt. Egy másik ágon ugyan idén is eljuthattam volna a 3. fordulóig, de ezzel sem veszítek olyan sok pontot, hogy az első százból kiessek. Azt a nyolc-tíz helyet, amennyit visszaeshetek, a következő időszakban, amikor a felkészülésre több időm lesz, könnyedén visszanyerhetem.
A körülményekről a magyar játékos elmondta, hogy a kellemetlen szél nagyon zavarta, de ennek ellenére is élmény volt Anasztaszia Miszkinával játszani. Az orosz teniszező sokáig nem örülhetett a győzelemnek, mert a 3. fordulóban tegnap kikapott az amerikai Amy Fraziertől. Miszkina láthatóan fáradtan mozgott, talán éppen az előző esti találkozó miatt.
Több rekord is született Wimbledonban, s ha eddig annyiszor emlegettük Ivanisevicet – tegnap az ausztrál Lleyton Hewitt búcsúztatta – és Navratilovát, akkor most illik megemlékezni Wayne Ferreiráról, aki ugyan nem ért el akkora sikereket, mint az említett klasszisok, ám egyedülálló, hogy sorozatban az 55. Grand Slam-tornáján vesz részt. A dél-afrikai játékos 1990-ben, 18 évesen éppen Wimbledonban mutatkozott be. Az elnyűhetetlen teniszező ezúttal a szlovák Karol Kucera ellen nyert.
Miszkinához hasonlóan a Roland Garros férfiversenyének hőse, Guillermo Coria is hamar búcsúzott. Az argentin, aki Párizsban sérülten játszotta végig a döntőt, és végül heroikus csatában vesztett, Londonban a német Florian Mayerrel szemben maradt alul.



Érdekesebb eredmények. Férfiak, 2. forduló: Roddick (amerikai, 2.)–Peya (osztrák) 6:3, 7:6 (7-2), 6:4, Ferreira (dél-afrikai)–Kucera (szlovák) 7:6 (7-3), 6:3, 6:1, Mayer (német)–Coria (argentin, 3.) 4:6, 6:3, 6:3, 6:4. 3. forduló: Hewitt (ausztrál, 7.)–Ivanisevic (horvát) 6:2, 6:3, 6:4, Moyá (spanyol, 9.)–Turszunov (orosz) 6:1, 6:4, 7:5. Nők, 2. forduló: Serena Williams (amerikai, 1.) –Foretz (francia) 6:0, 6:4, Mauresmo (francia, 4.)–Hopkins (amerikai) 6:3, 6:3, Capriati (amerikai, 7.) –Baltacha (brit) 6:4, 6:4. 3. forduló: Frazier (amerikai, 31.)–Miszkina (orosz, 2.) 4:6, 6:4, 6:4. Férfi páros, 1. forduló: Kisgyörgy Gergely, Kubot (magyar, lengyel)–Chela, Horna (argentin, perui) 6:3, 3:6, 9:7. Nők, 1. forduló: Jen Ce, Cseng Csie (kínai)–Gubacsi Zsófia, Nagy Kyra 7:6 (12-10), 7:6 (7-5), Mandula Petra, Callens (magyar, belga, 15.)–Ashley, Perry (amerikai) 6:4, 6:4.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.