Születésnap után amerikai napok

V Í Z I L A B D A

Munkatársunktól
2004. 06. 17. 20:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megünnepelték ötvenéves mesterüket, Kemény Dénest – a válogatottal minden létező címet begyűjtő szakember igencsak meghatódott, midőn játékosai és barátai kedvenc váci vendégőjében váratlanul köszöntötték –, ám gyorsan visszazökkentek a normál kerékvágásba. Hiába no, profik, tudják mi a dolguk. Ma 18 órakor és szombaton például az, hogy legyőzzék az amerikai válogatottat a Margitszigeten.
„Január óta napi hét órát edzenek közösen – utalt az ellenfél várható erejére Kemény kapitány. – Mindig harcos meccseket vívunk velük, ezúttal sem számítok másra.”
A Ratko Rudics irányította vetélytárs tudásáról személyesen is meggyőződhettünk, hiszen amíg a mieink Szerbia-Montenegró legjobbjaival csatáztak, addig az amerikaiak az ausztrálokat oktatták a Hajós Alfréd uszodában. A múlt héten mindkét összecsapáson kidomborodott a fölényük, látszott, már most kiváló kondícióban vannak játékosok.
A mintegy két hete együtt lévő magyar társaságra értelemszerűen még nem illik a tökéletes jelző, ám a Szerbia-Montenegró felett aratott két győzelem (11-9, 8-5) sok mindent elárul. Leginkább azt az elszántságot, amely még mindig jellemzi a csapatot: hiába lett tavaly nyáron a világbajnoki és a Világliga-arannyal teljes a kollekció, ugyanúgy harapnak az urak, mintha első versenyükre készülnének.
Mindemellett a védekezés érdemel említést, hiszen a bombaerős Európa-bajnok ellen nyolcszor kilenc perc alatt kapott tizennégy gól több mint figyelemre méltó teljesítmény. Persze akadnak még hibák, különösen a támadójátékban, ám az ilyen VL-derbik – amelyeket amúgy a B csoport nagy rangadójaként aposztrofált a nemzetközi szövetség vízilabda-szekciója – pont arra jók, hogy csiszolódjon a gépezet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.