Szerencsésebb helyzetben voltak legjobb férfi kalapácsvetőink, mint három évvel ezelőtt a világ legjobb ifjúsági dobói, akik a Debrecenben rendezett világbajnokságon rekkenő, 36 fokos melegben küzdöttek az érmekért. Tegnap délután viszont ideális körülmények várták az atlétákat a világbajnokságra épített csodálatos létesítményben. A színvonalra nem lehetett panasz, mert például a férfi kalapácsvetés kiemelkedő eredménnyel zárult. A második sorozatban a felnőtt Európa-bajnok Annus Adrián és az utánpótlás Európa-bajnok Pars Krisztián is 80 méter fölé került, igaz, utóbbi szabálytalanul. A negyedik sorozatban Annus 82,02 méteres eredménnyel igazolta jó formáját, a szombathelyi Haladás versenyzője ezután 82,57 méterrel javított, majd az utolsó sorozatban szinte tökéletesen sikerült a dobása, 83,64 méteres eredményével a világranglista élére került.
„Nagyon megdolgoztam, megizzadtam ezért az eredményért – magyarázta fáradtan, de elégedetten Annus Adrián. – Az idén már két versenyen dobtam ugyan 82 méter fölött, de most éreztem először, hogy meg tudom azt csinálni, amit kell. Ez az eredmény nem teher, hanem inkább nyugtató Athénra.”
Pars Krisztián az ötödik sorozatban 79,04 méterrel megközelítette a 80 métert, de azt nem tudta túldobni, míg a bronzérmet a sérüléssel bajlódó Botfa Péter 72,54 méteres eredménnyel szerezte meg.
A bajnokság legnagyobb meglepetését a világbajnoki ezüstérmes Fazekas Róbert veresége okozta, mert ugyan nem akarjuk csökkenteni a győztes Kővágó Zoltán érdemeit, de a Honvéd diszkoszvetője hozta a formáját, az utolsó sorozatban 66,11 méteres eredményt ért el. Az esélyes Fazekas Róbert viszont 64,76 méterrel hiába vezetett, riválisa kihívására már nem tudott javítani. Ezzel egy fantasztikus sorozat ért véget, mert Vida József tanítványa 1999 óta először kapott ki egy honfitársától. Az idei felkészülését ugyan egy deréksérülés akadályozta, ennek ellenére egyszer 70 méter felett dobott, háromszor pedig 67 méteren felül a versenyeken.
„A vereség ugyan mindig fáj – magyarázta Fazekas Róbert –, de tragédia azért nem történt, mert nem Debrecenben, hanem Athénben kell jól dobni. Tavaly sokkal jobb formában versenyeztem, de egy gyengébb eredmény akkor is becsúszott. A versenyző nem gép. A vereségemet nem akarom a körülményekre fogni, nem a szél, hanem én voltam ezúttal gyengébb.”
A magyar olimpiai atlétikai csapat legnagyobb esélyese elmondta még, hogy a vereség ellenére nem változtatnak a felkészülésén, még két nemzetközi versenyen indul a nyári játékokig, Madridban és Zürichben. Reméli, hogy a két rangos nemzetközi viadalon sikerül olyan eredményt elérnie, amely kellő önbizalmat ad számára az athéni utazás előtt.
Bedobta magát az olimpiai csapatba a békéscsabai diszkoszvető Máté Gábor, aki Varga Rolanddal csatázott a harmadik helyért – egy nemzetből egy versenyszámban csak három atléta indulhat. Máté 63,26 méteres eredményével a vártnál nagyobb fölénnyel előzte meg Vargát, aki ezúttal csak 59,89 méterig jutott. Az olimpiára készülő női távolugróink közül kellemes meglepetésként Vaszi Tünde egyéni legjobbjával, 661 centiméterrel győzött, míg Ajkler Zita, kellemetlen meglepetésre, 626 centiméterrel lett ezüstérmes.
Vida nyugodt. A szombathelyi Haladás kiváló edzője, Vida József két nemzetközi klasszis tanítványa közül Fazekas Róbert váratlan vereséget szenvedett, Annus Adrián viszont világraszóló eredménnyel győzött:
„Az országos bajnokság csak egy állomás volt, egy felmérő, ezért az eredményekből meszszemenő következtetéseket hiba lenne levonni. Fazekas Robi talán egy kicsit fáradtan versenyzett. A tervek szerint az elkövetkező hetekben több technikai edzést fog végezni, és frissebben bizonyára képes lesz megfelelően szerepelni Athénban. Annus Adrián is kisebb technikai problémákkal küszködött, de ez a kiváló teljesítmény megmutatta, hogy jó úton járunk.”