Sokan nem értették és féltették Kolonics Györgyöt, amikor négy éve a sydneyi olimpia előtt szakított társával, Horváth Csabával, akivel 1993 óta fantasztikus sorozatot produkált, kettesben hat világbajnoki aranyérmet nyertek, olimpián pedig arany- és bronzérmesek lettek. Aztán a tamáskodók nagy meglepetésére Ludasi Róbert tanítványa 500 méteren egyesben olimpiai bajnok lett Sydneyben. Hogy ez nem csupán egy kiugró eredmény volt, azt azóta Európa-bajnoki aranyéremmel és világbajnoki ezüst- és bronzéremmel bizonyította. Az éremsorozat viszont a tavalyi vb-n megszakadt, egyesben csak kilencedik lett, kettesben viszont Kozmann Györgygyel felállhatott a dobogó harmadik fokára. Mindezek után fel volt adva a lecke az olimpiai bajnoknak, egyesben vagy kettesben készüljön-e a játékokra.
– Nem volt könnyű döntés – magyarázta Kolonics György –, ezért nem is siettem el. Még a tavaszi felkészülés alatt sem tudtam elhatározni, hogy egyesben vagy kettesben induljak Athénban. A korábbi világversenyeken ugyanis jól szerepeltem egyesben, s úgy éreztem, a tavalyi világbajnokság csupán csak kisiklás volt. Miközben én vacilláltam, egyre jobban ment a hajó Kozmann Gyurival, és amikor a poznani Európa-bajnokságon ötszáz méteren aranyérmesek lettünk a világbajnok lengyel páros előtt, eldöntötte az olimpiai szereplést.
Mivel a kenu szakágban – teljesen indokolatlanul – a négyes nem szerepel az olimpia műsorán, ezért az egyes mellett kettesben is nagyon sűrű lesz a mezőny. Az elmúlt három világbajnokságon a rövidebb távon kétszer is némi meglepetésre kubai kettős végzett az élen, a román Simioncencu, Popescu duó a tavaszi kontinensbajnokságon 1000 méteren győzött, 500 méteren bronzérmes lett, a lengyel Baraszkiewicz, Jedraszko és az orosz Kovaljov, Kosztoglod páros is esé- lyesként rajtol.
– Amióta eldőlt, hogy kettesben indulunk az olimpián, elsősorban párosban edzünk. A körülmények néha elég irreálisak, de legalább fel tudunk készülni az esetleges szeles pályára is. Az Európa-bajnokság eredménye azt jelezte, hogy rövidebb távon érhetünk el jobb eredményt. Hogy milyet? Jósolni nem szeretnék, mert nagyon sok minden befolyásolhatja majd a végeredményt. Azt viszont nem titkolom, csalódott lennék, ha pályafutásom negyedik olimpiáján nem állhatnék fel a dobogóra.
A nemzetközi élmezőny fejlődését és változását jelzi, hogy 500 méteren a címvédő Pulai Imre, Novák Ferenc kettős nem tudta kiharcolni az athéni szereplést. Az elmúlt két olimpián kenu kettesben 500 méteren magyar győzelem született, a Kolonics, Kozmann párosnak minden esélye megvan arra, hogy ez a hagyomány ne szakadjon meg.
Kettesben lapátolhatnak a dobogóra
K a j ak - k e n u Kolonics György szereti a változatosságot. 1992-ben, első olimpiáján Horváth Csabával csak kerülgették a dobogót, négy év múlva már arany- és bronzérmet nyertek, harmadik olimpiáján viszont már egyesben győzött. Ludasi Róbert tanítványa ismét váltott, visszatért a ketteshez, Kozmann Györggyel próbálja meg folytatni az aranysorozatot.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!