Ha viccet emlegetünk a diósgyőri labdarúgás vegetálása és helyzetkomikumai kapcsán, joggal tesszük, de mosolyra nincs ok. Ellenkezőleg. Akik átélik ezeket a napokat, heteket, azok joggal mondják, a sportág paródiája zajlik abban a városban, amelyben – legalábbis papíron és szavakkal – sokan állnának a csapat mellé. Ellentmondás, hogy ennek ellenére lassacskán nem lesz ki és mi mellé felsorakozniuk a DVTK-focistáknak…
Détári Lajos, tulajdonosváltás ide, tulajdonosváltás oda, azzal foglalkozik, amiért szerződtették őt. A szakmával. Mivel a szakma a szigorról, az öltözői rendről és fegyelemről is szól, az egykori világválogatott játékos azt mondta az új tulajdonosnak (vagy annak a nevében intézkedni szándékozónak), Varga Zsoltnak, hogy az öltöző a csapaté, így ott nincs keresnivalója. Később aztán, némi rábeszélésre, bebocsátást nyert az idegen, akit a labdarúgópályák környékén korábban nem igazán ismertek.
Varga azt közölte a futballistákkal, hogy egyelőre csak megbízottként intézi (intézné) az ügyeket, augusztus 2-tól azonban tulajdonos lesz. (A hírek egy külföldi befektetőcsoportról szólnak, erre azonban nem lehet mérget venni, akárcsak az egész miskolci futballra.) Az idegen azt mondta a tanácstalan és valóban üres zsebű focistáknak, hogy ma délelőtt tíz órakor jelenjenek meg a pályán, s akkor már az új edzőpáros, Kiprich József és Vincze István tart majd tréninget a számukra. Az információk szerint azonban a játékosok inkább hisznek Détárinak, s vele edzenének. Már csak azért is, mert változatlanul állítja: ő a tréner Miskolcon.
Az új tulaj azt is elárulta, hogy a szakmai igazgatói poszt felesleges, a feladatokat Kiprich és Vincze el tudja látni. Ebből viszont az következik, hogy augusztustól feltételezhetően újabb állástalan szakember lesz a magyar labdarúgásban: Őze Tibor.
Kiprich és Vincze jön – Détári és Őze megy?
L A B D A R Ú G Á S A kálvária az elmúlt két napban is folytatódott a diósgyőri labdarúgásban. Détári, önmagát meg nem tagadva, bekeményített, az új tulajdonost képviselő Varga Zsolt néhány nap türelmet kért, ám felszólította a futballistákat, hogy ma délelőtt jelenjenek meg a munkahelyükön. Úgy tűnik, a szakmai igazgató állását a jövőben nem kívánják betölteni, ilyen pozícióra ugyanis nincs szükség a fociban – véli az önmagát felfedni egyelőre nem kívánó, állítólag külföldi befektetőcsoport.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!