Kitüntetett Eb-érmes futballisták

L A B D A R Ú G Á S

Munkatársunktól
2004. 07. 07. 17:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Népszerű játék a futball, ezt eddig is tudtuk, így nem meglepő, hogy a portugáliai Európa-bajnokságon legjobban szereplő csapatok mellé a politikusok is felvonulnak. A mérkőzések zömén magas rangú vezetőkkel telt meg a díszpáholy, elnökök, miniszterek látogattak el országuk futballcsapatának mérkőzéseire.
Most, hogy véget ért a nagy sikerű kontinensviadal, a nagy igazolási hullám (az sem csoda, hogy a hatalmas meglepetésre aranyérmet szerző, rendkívül fegyelmezetten játszó görögökre több nyugat-európai klub is kivetette hálóját) mellett többek között a kitüntetések kerülnek középpontba.
Veszítettek ugyan a portugálok a fináléban, „csak” ezüstérmesek lettek, ám Jorge Sampaio köztársasági elnök nem felejtette el köszönteni az urakat. „Az elszántság, a kötelességtudat és a hazaszeretet
könnyeit láttam vasárnap este az önök szemében. Gratulálok a teljesítményükhöz” – mondta az államfő, aki a játékosok mellett a szövetségi kapitánynak, a brazil Luiz Felipe Scolarinak is átnyújtotta a Dom Henrique nagy nyakéket.
Természetesen sokkal hangosabb az élet a görög utcákon. Athénban még tart az ünneplés: Dora Bakogianni, a polgármester például óriási ováció közepette bejelentette, hogy a város díszpolgárává nevezték ki az aranyéremmel hazatérő válogatott tagjait, valamint a szerződését egyes hírek szerint 2006-ig, más források szerint 2008-ig meghosszabbító Otto Rehhagel szövetségi kapitányt. Az 1896-os újkori játékoknak otthont adott aréna körül legalább háromszázezres tömeg ünnepelte hétfő este a csapatot. Eközben friss adatok is napvilágot látnak: a görög állami televízió nézettsége 91,3 százalék volt az Eb-döntő idején, ami természetesen rekordot jelent.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.