Egy héttel az olimpiai falu hivatalos átadása előtt Molnár Zoltán, a MOB ügyvezető igazgatója munkatársaival Athénban járt, ahol átvették a magyar küldöttség szálláshelyét. Molnár Zoltán, aki már sok olimpián vett részt, elismerően nyilatkozott görögországi tapasztalatairól:
– Ilyen csodálatos körülmények között sportolók még nem laktak olimpián! A görögök az olimpiai falut a város északi részén építették fel, ahol a nyári játékok után tízezer athéni fog lakni. A házak és a lakások hasonlóak, ezért a korábbi olimpiáktól eltérően, most minden nemzet küldöttsége ugyanolyan körülmények között jut szálláslehetőséghez. A magyar csapat a vártnál nagyobb létszámú lett, ám a görög szervezők a pluszigényeinket is kielégítették. A 216 sportolót és 139 kísérőt 151 szobában, 303 ágyon helyezik el. Természetesen mindez azért megoldható, mert a magyar olimpikonok nem tartózkodnak egyszerre az olimpia helyszínén, mindenki a versenye időpontjához alkalmazkodva utazik.
A lakások légkondicionáltak, minden szoba kétágyas. A szobák beosztására a szövetségek tesznek majd javaslatot, lehetőség szerint minden különleges kérést megpróbálnak kielégíteni. Az egyágyas elhelyezés nem kiváltságot jelent majd, a versenyzőtársak nyugalma miatt például a hangosan horkolók kaphatnak majd külön szobát.
A magyar küldöttség athéni villámlátogatásakor meggyőződhetett arról, hogy a görögök hatalmas hajrába kezdtek, már elkészült a repülőtérre vezető új autósztráda, és a gyorsvasút is közlekedik.
– Elismerésre méltó, amit a görögök az olimpia érdekében eddig tettek – magyarázta Molnár Zoltán. – Új metrót építettek, körgyűrűt, és egy teljesen új városrészt. Kár, hogy szinte minden beruházással késtek, ami beárnyékolja ezt a fantasztikus fejlesztést.
Az Európai Unió jelentős mértékben hozzájárult az olimpiával összefüggő athéni infrastrukturális beruházások finanszírozásához, a legjelentősebb építkezésekhez legalább ötvenszázalékos támogatást nyújtott. Az új metróvonal kialakításának 1600 millió eurós költségeihez például 900 milliót adott az unió.
A 216 fős magyar küldöttség a hagyományoknak megfelelően vasárnap délelőtt csapatgyűlésen, majd ünnepélyes búcsúztatáson vesz részt a tatai edzőtáborban. Az ünnepségről hiányozni fognak azok az olimpikonok, akik a hétvégén külföldi viadalokon vesznek részt. Nem lehet már jelen a búcsúztatáson a vitorlázó Hajdu Balázs sem, aki versenyzőink közül elsőként már tegnap megérkezett Athénba, hogy két héten át tengeren készüljön az augusztus 14-én kezdődő Finndingi-versenyre.
Már érkeznek a lakók az olimpiai faluba
O l i m p i a Zsanna Angelopulosz-Daszkalaki, az athéni szervezőbizottság elnöke az olimpiai falu megnyitóünnepségén nem cifrázta, röviden csak ennyit mondott: Görögország megcsinálta! Athén északi részén új városrész épült, amelynek 2100 lakásában a nyári játékok ideje alatt 17 ezer sportoló és edző lakik majd. A magyar küldöttség 151 szobát kapott a szervezőktől.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!