Egy hónappal az athéni olimpia kezdete előtt gyakorlatilag kialakult a magyar ötkarikás csapat, ennek alapján – jelen állás szerint – 22 sportágban 215 versenyző lesz érdekelt a görög fővárosban. A névsor még az atlétikában nem végleges – itt ugyanis augusztus 9-ig lehet szintet teljesíteni –, illetve a teniszezőknél a tartalékok szerencsés esetben utazóvá léphetnek elő. Reálisan három-öt sportolónak van még lehetősége bekerülni az olimpiai csapatba, négyen pedig hivatalos tartalékként lehetnek jelen Athénban.
A Magyar Olimpiai Bizottság szombati közgyűlésén hagyja jóvá az utazók listáját, majd jövő szerdán lesz a versenyszámonkénti nevezés. A MOB 142 versenyszámban tervezi a részvételt, ez a játékok műsorán szereplő számok 46 százalékát jelenti.
Négy éve Sydneyben 23 sportágban 196 sportoló képviselte a magyar színeket. A 2000-ben kvalifikált sportágak közül ezúttal nem lesz induló lovassportban, ritmikus gimnasztikában, szinkronúszásban és tékvandóban. Magyar szempontból viszont most debütál a hegyi kerékpár. Fontos, hogy a sydneyi kettőhöz képest ezúttal négy válogatott szerzett kvótát.
Népes magyar csapat az olimpián
O l i m p i a
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!