Ezt a vándorlást a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) azzal indította el, hogy ugyan tisztában volt az egyesületek anyagi helyzetével, mégis tizenkettőről tizenhatra emelte fel az élvonalban szereplő csapatok számát. A Magyar Labdarúgóliga megvizsgálta a nevezéseket, és a szabályokat betartva hat együttes jelentkezését elutasította. Az első fokú határozatot tegnap az MLSZ elnöksége megvizsgálta, s egyedül a Diósgyőr nem kapott zöld jelzést, amely klublicenccel sem rendelkezett. Elfogadta a bajnok Ferencváros, a Balaton FC, a Videoton, a Békéscsaba és a Budapest Honvéd nevezését, de azzal a feltétellel, hogy ezeknek a kluboknak a gazdasági tevékenységét a jövőben a liga biztosa felügyeli és segíti. A csapatok gazdasági terveiből és helyzetéből kiderült, hogy jelenleg a Ferencvárosnál a legnagyobb a gond, ezért az MLSZ-elnökség döntése szerint ha a bajnokcsapat vezetése november elsejéig nem rendezi anyagi ügyeit, akkor a klublicencben megfogalmazott szankciókat alkalmazzák, amely pontlevonáshoz is vezethet.
Anyagi nehézségek természetesen máshol is akadnak bőven, a pénztelenség miatt pedig elindult egy soha sem tapasztalt költözködés. A Balaton FC-t működtető gazdasági társaság Miskolcra való telepáthelyezési kérelmet nyújtott be, a Lombard FC Haladást működtető társaság pedig Pápára akar költözni. A vándorlások vesztese Szombathely lett, amely az osztályozókon éppen a Nyíregyháza ellen vívta ki a bentmaradást, mégis élvonalbeli csapat nélkül marad a következő szezonban.
Az NB I/B-ben ötödik helyen végzett, az osztályozókon alulmaradt Nyíregyháza viszont készülhet az élvonalra, mert a liga múlt heti felkérését az MLSZ is megerősítette. Így amennyiben az UEFA megfelelő bizottsága megadja a licencet a Nyíregyházának, akkor a szabolcsi együttes indulhat az NB I-ben. Várhidi Péter, a Nyíregyházi Spartacus klubmenedzsere elmondta, az anyagi feltételek adottak az élvonalbeli szerepléshez. Szakmailag viszont gondot jelenthet, hogy az NB I/B-re készültek, ahol a bajnokság csak augusztus 22-én kezdődik. Az új helyzetben viszont már 7-én mérkőzést kell játszania az együttesnek. A nagyobb követelmények miatt a Nyíregyháza tovább szeretne erősíteni, eddig öt játékost igazoltak, Várhidi szerint még két csatárra lenne szükségük. Segítség, hogy az MLSZ elnöksége tegnap arról is döntött, hogy az átigazolási időszak július 31-ig tart.
A másodosztályban sem rózsás a helyzet, eddig tizenkét csapat indulása biztos, a Hévíz és a Dunaújváros jövőjéről később döntenek.
Nyíregyháza készülhet
L a b d a r ú g á s Már a magyar labdarúgó-bajnokság előkészülete is botrányosra sikeredett, a 2004–2005-ös idényre benevezett tizenhat NB I-es csapat közül hatnak – Ferencváros, Balaton FC, Videoton, Békéscsaba, DVTK és Honvéd – a jelentkezését a Magyar Labdarúgóliga elutasította. Az első fokú határozatot a Magyar Labdarúgó-szövetség tegnap vizsgálta felül, meglepő eredménnyel: a Diósgyőr nevezését nem fogadták el, helyette valószínűleg a Nyíregyháza szerepelhet az élvonalban. Az eddig Siófokon szereplő Balaton FC Miskolcra teszi át székhelyét, a Lombard FC pedig Szombathelyről Pápára költözik.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!