Portugália visszavágásra készül

–
2004. 07. 03. 19:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Először zárul a válogatott futballtornák történetében azzal a párosítással a viadal, amellyel kezdődött. Június 12-én Portugália– Görögország mérkőzéssel indult az Európa-bajnokság, ám azt senki sem gondolta, hogy a két nemzet, július 4-én a fináléban újra randevúzik. Márpedig megtörtént a csoda, ráadásul a hazaiak rendkívül örülnek ennek, Luis Felipe Scolari szövetségi kapitánya duplán motiváltan küldheti pályára övéit. Egyrészt szeretnének visszavágni a nyitómeccsen elszenvedett, akkor még arcpirítónak tűnő vereségért, másrészt pedig a portugál válogatott a legnagyobb sikerét érheti el, ha megnyeri a döntőt.
Az „aranygeneráció” három tagja, Figo, Rui Costa és Fernando Couto nyertek már ifjúsági világbajnokságot, de egy felnőtt Európa-bajnoki cím felülmúlná az akkori sikereket. Sőt, Figo úgy nyilatkozott, hogy ebben a pillanatban minden korábbi diadalát elcserélné az Eb-aranyéremért. Nuno Gomes szerint mindhárom „veterán” kulcsszerepet játszott abban, hogy végül a döntőbe kerültek. „Néhányan 24 évesek, de akadnak 34 esztendősek is az öltözőnkben – mondta a csatár. – A szellemiség mindig elsőrangú, s ez a három rangidősnek köszönhető! Tőlük jobban senki sem szolgált rá arra, hogy döntőt játszszon.” A Benfica támadója üzent a szurkolóknak is. „Szeretném nekik megköszönni, hogy a nyitómeccsen elszenvedett vereség ellenére végig hittek bennünk!”
Hélder Postiga közben megvédte Pauletát, akit kritizáltak a portugál csapatban. Scolari egyik kedvenc csatára még nem rúgott gólt a tornán, habár számos remek lehetősége adódott. „Amikor egy csatár gólképtelen, akkor elveszíti az önbizalmát – mondta Postiga. – Pauleta ellenben minden edzésen maximálisan koncentrál, biztos vagyok benne, hogy hamarosan a kapuba talál.”
A torna egyik legnagyobb felfedezettje, Ricardo Carvalho, amellett, hogy zseniálisan irányította a hazaiak védelmét, még egyezkedni is tudott. A középhátvéd állítólag elfogadta a Real Madrid ajánlatát, és a következő szezonban már fehér mezben játszhat. Scolari kapitány az oroszok elleni meccsen vezényelte először a kezdőcsapatba a Porto védőjét, aki megbízhatóan teljesített, kiszorította a rutinos Fernando Coutót.
A döntőben egyébként Portugália a legjobb összeállításában léphet pályára. Scolari számíthat a hátvéd, Jorge Andradéra is, aki kisebb bokafájdalmakkal küszködött.
A házigazdák korábban 11 alkalommal találkoztak a görögökkel: négyszer nyertek, négyszer döntetlent játszottak és háromszor szenvedtek vereséget. Az utolsó volt persze a legfájóbb, a nyitómeccsen 2-1-re győztek a hellének, de még időben jöhet a visszavágás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.