Sarapova a füvön zseni

T e n i s z

Sütõ-Nagy Zsolt
2004. 07. 02. 20:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már a negyeddöntőbe jutással is hatalmas szenzációt keltett az angol nyílt teniszbajnokságon az orosz Marija Sarapova, de sokan úgy érezték, ezzel vége is az újabb orosz csodának – a Roland Garroson két honfitársa játszotta a döntőt –, mert a kirobbanó formában teniszező amerikai Lindsay Davenport ellen nem lehet esélye. Az elődöntőt is úgy kezdte az amerikai játékos, hogy hatodszor is játszmaveszteség nélkül diadalmaskodik. A 6:2-re nyert első szett után Sarapova összeszedte magát, és amikor a folytatásban elnyerte ellenfele adogatását, hatalmas fordulat állt be. Ha csak rövidítés során is, de egyenlített, majd roppant magabiztos, imponáló játékkal 6:1-gyel kiütötte Davenportot.
A 17 esztendős orosz zsenit, még a Párizsban győztes Miszkinánál és finálébeli ellenfelénél, Gyementyijevánál is nagyobb tehetségnek tartják. Igaz, mindketten érettebbek nála. Miközben hazai riválisai inkább salakon szeretnek játszani, Sarapovának a fű az igazi lételeme, már tavaly, első wimbledoni fellépésekor is a negyedik fordulóig jutott. Mostani sikerével pedig azokat támasztja alá, akik az egykori orosz teniszszépséggel, Kurnyikovával összehasonlítva arra hívják fel a figyelmet, Sarapovánál nem csupán nőiességére, hanem játékára is érdemes figyelni, s az erőteniszt képviselő Williams testvérek után hamarosan ismét technikás játékos ülhet a trónra. No, persze ebben a tekintetben az angol fővárosból hiányzó belga világranglista-vezető, Henin és honfitársa, Clijsters előtte jár.
A másik elődöntőben az is eldőlt, hogy Sarapova az európai vagy a tengerentúli férfias tenisz képviselőjével kerül szembe a döntőben. Két esztendeje ugyanitt szintén az elődöntőben összekerülve az amerikai Serena Williams 6:2, 6:1-gyel söpörte félre a francia Amelie Mauresmót.
Kezdetben úgy tűnt, megismétlődhet a korábbi mérkőzésük, Williams rögtön elnyerte ellenfele adogatását, és 5:3-ig őrizte az előnyt. Két szettlabdája is volt, ám nem tudott élni vele, Mauresmo egyenlített, majd a rövidítésben megnyerte a játszmát. Ezzel nem csupán vezetéshez jutott, de Williamset elsőként hozta kellemetlen helyzetbe, hiszen korábbi öt mérkőzésén nem csupán szettet, még gémet is alig vesztett, mindössze tizennégyszer. Williams persze ettől még nem ijedt meg, a nagy csata a második szettben is folytatódott. Olyannyira, hogy az amerikai lány a második és harmadik játszmában is jobbnak bizonyult ellenfelénél – 7:5, 6:4 –, s ezzel az orosz tini zseni, Sarapova után ő is bejutott a fináléba.
Nők, elődöntő: Sarapova (orosz, 13.)–Davenport (amerikai, 5.) 2:6, 7:6 (7-5), 6:1; S. Williams (amerikai)–Mauresmo (francia) 6:7, 7:5, 7:4.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.