A hatszoros világbajnok Michael Schumacher biztos abban, hogy a Német Nagydíjon izgalmas csatát láthatnak majd a Formula–1-es rajongók, s bízik abban, nem szakad meg idei sikersorozata, s 11. győzelmét ünnepelheti majd Hockenheimben.
– Fantasztikusan dolgoznak a Ferrari munkatársai, s ennek eredménye az idei sikersorozat – magyarázta szerényen a maranellói istálló német sztárja. – Az eredmények is bizonyítják, hogy kiváló autóval rendelkezünk, amellyel valamennyi pályán versenyképesek vagyunk. Ennek ellenére nehéz verseny vár ránk, több riválisunk is akad.
Michael Schumacher azt is elmondta, számára az esélyesség nem jelent terhet, s az sem, hogy az idén 11-ből tíz GP-n diadalmaskodott, pedig nem is kérdés, hogy a német szurkolók ezúttal is csak az első helyet tartják elfogadhatónak. Kimi Räikkönen bízik abban, hogy a Brit Nagydíjon megszerzett 2. helye után vasárnap is sikeres lesz:
– Az eredmény mellett az átalakított autó, az MP4-19B teljesítményével is elégedett voltam. Végig úgy éreztem, hogy versenyben vagyok a legjobbakkal, így alig várom, hogy a Német Nagydíjon ismét bizonyítsak. Ráadásul imádom a hockenheimi pályát, amely számos előzési lehetőséget kínál.
Schumacher otthon is ünnepelne
A u t ó s p o r t
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!