Schumacher verhetetlen

F O R M U L A – 1 Magny-Cours-ban rendezték meg tegnap délután az idei Formula–1-es sorozat idei tizedik futamát, amely ismét papírforma-győzelmet hozott. A Ferrari-pilóta, Michael Schumacher ért elsőként célba, s 90 pontjával immár 22-vel vezet az összetett versenyben csapattársa, Barrichello előtt, s 42-vel Buttonnal szemben. Baumgartner Zsolt a 34. körben kiesett.

2004. 07. 05. 20:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha valakinek kétségei voltak a két Ferrari-pilótával meg az autójukkal kapcsolatban, az most újfent megnyugodhat. A Francia Nagydíjról akár az is elmondható, hogy minden úgy zajlott, ahogy azt ők ketten elképzelték. A kakukktojás a spanyol Alonso volt, aki odaszemtelenkedett kettejük közé. A rajt után az élről rajtoló Alonso megőrizte pozícióját a német előtt, Coulthard viszont viszszaesett az ötödik helyre. Az első kerékcserék után azonban Schumacher egyre jobban megközelítette a vezető pilótát, s a második boxkiállás után meg is előzte a spanyolt.
Miközben az élen egymással hadakoztak, a 34. körben Baumgartner Zsoltnak véget ért a futam. Kicsúszott a pályáról, s így négy befejezett futam, köztük egy pontszerző után kellett ismét feladnia a versenyt. A táv felénél a hatszoros világbajnok német egyre nagyobb előnyt szerzett a Renault-pilótával szemben, s már közel öt másodperccel vezetett.
A verseny befejező szakaszában már senki sem lehetett veszélyes rá. Tudta ezt Alonso is, aki visszavett a tempóból, s egyre jobban leszakadt. Arról, hogy végül két Ferrari-versenyző álljon a dobogón, Barrichello gondoskodott, aki nem sokkal a leintés előtt megelőzte Trullit, megszerezve a harmadik helyet.






Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.