A kajak-kenu pályán egyébként is remekeltek a mieink, a női négyes (Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga) ezüstérmes lett, kenuban Vajda Attila és a Kozmann György, Kolonics György kettős a harmadik helyen végzett. A másik magyar aranyérmet az öttusázó Vörös Zsuzsa szerezte meg. Ő is megérdemel minden tiszteletet, olyan magabiztos versenyzéssel lett első, ami igen ritka az öttusában. A második szám, a vívás után az élre állt, jellemző, hogy a futásnak 41 másodperces előnnyel vághatott neki.
A magyar férfi vízilabda-válogatottnak minden reménye megvan arra, hogy megvédje sydneyi bajnoki címét, a csapat tegnap Oroszországot győzte le az elődöntőben (7-5). A férfi kézilabdázók viszont nem kerültek be a fináléba, az együttes két góllal kikapott Horvátországtól (31-33), így a bronzéremért játszhat.
A dopping ezt a napot sem kerülte el, kiderült, hogy az ezüstérmes súlyemelő, Gyurkovics Ferenc A mintája pozitív. Annus Adrián elkerülte az őt kereső ellenőröket, így az ő aranyérme is veszélyben van. Gyurcsány Ferenc most még sportminiszterként megígérte, hogy rálelnek a doppinbotrányok felelőseire. Megjegyzendő, hogy a tiltott szerekkel kapcsolatos ügyeket a sportminisztérium hatáskörébe utalják a hatályos jogszabályok, ahogy arra lapunknak nyilatkozva Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is felhívta a figyelmet.
Részletek a 18–20. oldalon
Egy nap, két magyar arany
Két aranyérem – ez a magyarok tegnapi mérlege az athéni olimpián. Kajakban a férfi négyes (Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor) megvédte sydneyi bajnoki címét.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!