Nem kellett hozzá sok idő, hogy bebizonyosodjon: nem nyugdíjas állás mifelénk (sem) az edzői. Már a második forduló után sor került az első váltásra: a Budapest Honvéd trénere, Gálhidi György volt az áldozat.
A hírt Ács Zsuzsanna, a kispestiek ügyvezető igazgatója megerősítette.
– Pini úr úgy ítélte meg, hogy frissítésre van szüksége az együttesnek, ezért döntött az edzőváltás mellett – mondta az igazgatónő, aki azonban nem erősítette meg a médiaértesülést, amely szerint Détári Lajos lesz Gálhidi utódja.
Az edző így kommentálta az eltávolítását: – Az olasz tulajdonos nem igazán indokolta meg a menesztésemet, azt azonban elmondta, hogy nem engem hibáztat a vártnál gyengébb kezdés miatt, ám ennek ellenére úgy látja, hogy új trénerre van szükség. Váratlanul ért a döntés, de remélem, leszek még vezetőedző Kispesten – mondta a szakember.
A kispesti közönség szerette Gálhidit, távozása meglepő, hiszen az irányítása mellett az előző szezonban a klub csapata toronymagasan nyerte meg az NB I/B-t, bejutott az MK-döntőbe, kiharcolva a nemzetközi szereplést, amelynek során már túl is jutott a selejtező első körén, s a második forduló első mérkőzésén idegenben csak 1-0-ra kapott ki a lengyel Amica Wronkitól.
Mindezek ellenére a kirúgás magyarázata lehet, hogy a kispestiek az idei bajnokságot két vereséggel kezdték: előbb hazai pályán maradtak alul a Debrecennel szemben, vasárnap pedig, a 2. fordulóban Pécsen kaptak ki.
Megmozdult a kispad az Újpest kupaellenfelének, a Servette-nek az edzője alatt is. A gyenge eredmények miatt menesztették Marco Schällibaumot, a csapat vezetőedzőjét. Amíg nem nevezik ki az új trénert, addig a segítője, a román Adrian Ursea irányítja a szakmai munkát. A genfiek egy döntetlennel és négy vereséggel az utolsó helyen állnak a tabellán, ráadásul múlt csütörtökön 3-1-re kikaptak Budapesten az Újpesttől.
Elküldték Kispestről Gálhidi Györgyöt
L A B D A R Ú G Á S Máris sor került az első edzőváltásra az NB I-ben. A Budapest Honvéd olasz tulajdonosa, Piero Pini menesztette Gálhidi Györgyöt, mert úgy ítélte meg, hogy frissítésre van szükség. Meg nem erősített értesülések szerint Détári lesz Gálhidi utódja. (MTI)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!